Habár még csak részsikert ért el Dárdai Pál irányításával a magyar futballválogatott, az ősi rivális románok elleni pontszerzés és a szakember pozitív kisugárzása máris magával ragadta a közvéleményt. A Facebook internetes közösségi oldalon több szimpátiacsoport is alakult, és az ezekhez csatlakozók mind-mind azt szeretnék, hogy a három Eb-selejtezőre kinevezett szövetségi kapitány hosszabb távon vállalja el a feladatot.
A hozzászólások alapján a több mint hétezer rajongót Dárdai a közvetlenségével, az őszinte kommunikációjával vette le a lábáról. Nem a levegőbe beszélt, amikor egymásért küzdeni tudó, harcias magyar válogatottat ígért Bukarestben, mert a társaság ezeknek az elvárásoknak többé-kevésbé meg is felelt. Szintén Dárdai érdeme, hogy négy-öt nap alatt sokkal jobb közösséget sikerült kialakítania, mint Pintér Attilának az azt megelőző kilenc hónapban...
Hogy a szurkolók kérése nyitott fülekre talál-e, erősen kérdéses. A Hertha utánpótlás-koordinátoraként Berlinben élő és dolgozó szakember ugyanis kijelentette, számára a családja a legfontosabb. Maradását két dologhoz köti: a három meccsen megszerzett hét ponthoz és felesége beleegyezéséhez.
A szurkolói lélektant ismerve azt se felejtsük el, hogy az optimista légkör pillanatok alatt változhat: például már a mai, Feröer elleni Eb-selejtező után, ahol a magyar válogatott egy nála gyengébb, ám hazai környezetben igen kellemetlen ellenféllel szemben lép pályára, és ha nem lesz meg a három pont, a jó bemutatkozás azonnal a feledés homályába vész.
Feröer? Nem lehet gond!
Ha Bukarestben jók voltunk egy pontra, akkor – gondolom, egyetértünk – odafent, északon sem fázhatunk meg. Én mindenesetre úgy készülök, hogy most már a mezt is ledobom magamról. Óriási csalódás lenne, ha a csütörtöki Borsban is még rajtam látnátok. Nektek is, nekem is. Azaz: Hajrá, fiúk, hajrá, magyarok!
Hertha: Pált visszavárjuk!
Ha a Herthán múlik, Dárdai magyar kapitánykodása három tétmeccs után befejeződik.
– Nem láttuk a szombati mérkőzést, de jól informáltak, és elégedettek vagyunk, hogy Dárdai vezetésével jól szerepelt a magyar válogatott – árulta el Peter Bohmbach, a Hertha sajtószóvivője.
– Különösebben nem vagyunk meglepve, hiszen Pál nálunk is minden feladatát százszázalékosan végzi el. Továbbra is számítunk rá az utánpótlásképzésünkben, miközben edzői tanfolyamon képzi tovább magát. Van egy megállapodásunk vele, hogy a megbízatása három tétmeccsre szól, mi ehhez tartjuk magunkat.
Stadionbezárással büntetik a románokat?
Egy neve elhallgatását kérő UEFA-munkatárs a prosport.ro-nak elárulta, komoly problémák akadtak a román–magyar Eb-selejtezőn. Ami az első negyedórában a stadionban történt – temérdek petárdadobálás, a biztonsági személyzet összecsapása a hazai szurkolókkal –, az tarthatatlan, Románia drasztikus büntetésre számíthat.
A román sajtó szerint a súlyos pénzbüntetés mellett szinte biztos, hogy november 14-én Észak-Írországot zárt kapuk mögött fogadhatja Victor Piturca válogatottja. Egyes hírek szerint a „Cigányok, cigányok” skandálás miatt az MLSZ-t is megbüntetheti az európai fociszövetség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.