Újabb komoly dráma van Schumacher családjában

dráma
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 24. 11:15
Míg Michael Schumacher súlyos balesete inkább összehozta a családját, addig öccse, Ralf 13 év házasság után válik feleségétől, Corától. Ráadásul a hírek szerint csöppet sem békésen.
Bors

A Closer magazin szerint a 39 éves Ralf és két évvel fiatalabb neje már nem is beszél egymással, csupán ügyvédeiken keresztül érintkeznek. Épp ezért a békés megoldás szinte kizárt.

Persze van min vitázni a feleknek, hiszen Ralf Forma–1-es, majd ezt követő DTM-es karrierje alatt közel 100 millió eurós (31 milliárd Ft) vagyont halmozott fel. Emellett három rezidencián (Bergheimben, St. Tropez-ben és Salzburgban) kell megosztozniuk, na és fiuk, a 13 éves Dávid elhelyezésén.

A Closer szerint a harmonikus családi élet egyébként már csak látszat volt az utóbbi időben, hiszen a felek egy ideje külön költöztek, sőt, Ralf havi 10 ezer eurót fizet a nejének. Épp ezért a sportoló mindössze már csak egyszeri, hétszámjegyű összeget akar átutalni, hogy pontot tegyen a kapcsolat végére. Persze ez nem tetszik Corának, még a vagyonból is egy nagyobb összeget szeretne. 

Arra tippelünk, hogy veszekedéstől, sőt, mocskolódásoktól hangos válás várható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.