Kínlódnak a Győr sztárfutballistái

futball
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 26. 11:15
Harmadszor volt gólképtelen a Győr a bajnokságban, amely egyre nagyobb hátrányba kerül az éllovas Videotonnal szemben. Még nincs pánikhangulat, tavaly ugyanígy kezdett a csapat.
(t. n.)

Borzalmasan beragadt a rajtnál a bajnoki aranyról az előző idényben csak gólkülönbséggel lemaradó Győr. Horváth Ferenc együttese öt forduló alatt négy pontot gyűjtött, az éllovas, eddig százszázalékos Videoton 11 ponttal elhúzott előle. A zöld-fehérek legnagyobb problémája, hogy a játékosai az ellenfél kapuja előtt folyamatosan rossz döntéseket hoznak.

Habár az ETO gólátlaga fordulónként egy találat, három mérkőzésen nem sikerült betalálnia, holott magyar válogatott támadók felelnek a befejezésekért. A hosszú légióskodás után hazatérő Priskin Tamás egyelőre nem váltotta meg a világot (5 meccs/1 gól), Rudolf Gergely (5/2) nagyon akar, de az elmúlt két bajnokin ő sem tudott túljárni a kapusok eszén, és Varga Roland (4/0) is csak szenved.

Szasa Sztevanovics, a Győr sportigazgatója szerint a rossz kezdés ellenére Horváth Ferenc állása nincs veszélyben. – Hihetetlenül pechesek voltunk a Fradi és a Pápa ellen, hiszen jól játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de nem tudtunk a kapuba találni – magyarázta a klubvezető. – Kevés pontot gyűjtöttünk, de nincs pánikhangulat, messze még a bajnokság vége, továbbra is bízunk az edzőnkben. A héten a Magyar Kupában és a bajnokságban is javíthatunk.

2013-ban ugyanígy startolt a csapat

Az ETO tavaly ugyanilyen gyengén kezdte a bajnokságot, mégis csak hajszállal maradt le az aranyról. Igaz, akkor a listavezető DVSC-től csak kilenc pontra volt leszakadva Pintér Attila együttese, amely a 6. fordulóban tudott először nyerni. Habár a zöld-fehéreknek ebben az idényben már van egy sikere, sokak szerint egy újabb győzelem húzhatná ki őket a gödörből. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.