A nyári szünet előtti utolsó futamra úgy látszik, jól jön a pilótáknak a barátnők támogatása, ugyanis a többségért a mogyoródi pályán szorít a kedvese. A Toro Rosso francia versenyzője, Jean-Eric Vergne Petra Silanderrel érkezett, a csinos szőkeség a záróbulin DJ-ként is bemutatkozik majd.
A Williams finnjének, Valtteri Bottasnak a szerelme, a válogatott úszó Emilie Pikkarainen ugyancsak ideutazott. A sportolónő amúgy hazájában igazi pillangóspecialistának számít, hiszen 50, 100 és 200 méteren finn csúcstartó, sőt még 200 vegyesen is, s kedvenc számaiban indult a 2012-es olimpián.
Persze Jenson Button szupermodell választottja, Jessica Micsibata sem hagyta ki a lehetőséget, hogy Budapestre látogasson. S míg az első két napon inkább városnézéssel múlatta az időt, a kvalifikációra már elfoglalta állandó helyét a McLaren bokszában.
Jemma Boskovich viszont úgy látszik, nem szereti a felhajtást. Daniel Ricciardo párja ugyanis kerüli a közös, kézen fogva sétálós jeleneteket, szívesebben húzódik a háttérbe. Akárcsak Fernando Alonso orosz szerelme. A modell Dasa Kapusztyina közösségi oldalán ugyan egy percig sem titkolja, hogy itt van a Magyar Nagydíjon, a fotósokkal inkább bújócskát játszik.
Az énekesnő Nicole Scherzingert azonban hiába várták az autogramvadászok, Lewis Hamilton barátnője ugyanis nem bukkant föl a paddockban. Pedig talán szerencsét hozott volna a Mercedes klasszisának. A brit pilóta ugyanis habár végig dominált a pénteki tréningeken és a szombat délelőtti harmadik szabadedzésen is, az időmérőn néhány perc alatt elfüstölt az autója. Mért idő nélkül így utolsóként vághat neki a futamnak.
S mivel a Hungaroringen rendkívül nehéz előzni, az esőmenőnek tartott Hamilton maximum abban bízhat, hogy bejön a meteorológusok jóslata, és leszakad az ég a verseny alatt.
– Mindig frusztráló, ha ilyesmi történik az emberrel. Borzasztó csalódott vagyok – mondta a világbajnok.
A közönségkedvenc Kimi Räikkönen is pocsék napot zárt – már a Q1-ben búcsúzott –, míg Kevin Magnussen örülhet, ha a gumifalba csapódott McLarenjét ki tudják kalapálni a futamra.
Hamilton pechje amúgy a vb-pontversenyt vezető csapattársának, Nico Rosbergnek jött jól, aki magabiztosan szerezte meg az első rajtkockát.
Gyurta Dániel saját hódmezővásárhelyi időmérő edzéséről ugrott fel Mogyoródra, hogy belekukkantson a pilóták időmérőjébe. Az augusztusi berlini Eb-re készülő olimpiai és világbajnok mellúszót a Red Bull Racing hívta meg a Hungaroringre.
– Ha jól emlékszem, 2003-ban láttam először élőben a magyar futamot – mondta Gyurta, aki elárulta, hogy Fernando Alonso a kedvence, már a Minardi pilótájaként is elbűvölte vezetői képességeivel. – Azóta ha csak tehetem, megnézem a futamokat, de ritkán láthatom élőben a Magyar Nagydíjat, hiszen korábban éppen a hazai futam idején voltak a legnagyobb úszóvilágversenyek.
Dani egyébként szereti a sebességet, bár hozzátette, hogy az utakon inkább óvatosan hajt, de egyszer szívesen beülne egy kétüléses versenyautóba.
– Sajnos ez az idény nem igazán jól alakul Alonso számára, de talán jövőre jobb lesz, bár élesedik majd a küzdelem azzal, hogy a McLaren Honda motorral kezdi az idényt – fűzte hozzá szinte a bennfentesek hozzáértésével az olimpiai bajnok mellúszó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.