Kínos: sereghajtó lett a Ferrariból

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 05. 23:15
Mélypontra jutott a Ferrari: taktikai baki miatt mindkét világbajnoka búcsúzott az időmérő első harmadában. Fernando Alonso és Kimi Räikkönen csak a 19. és a 20. helyről rajtol Silverstone-ban.
cs

Micsoda blama! A Ferrarinak idén először egyik autója sem jutott tovább a kvalifikáció első rostáján. Fernando Alonso és Kimi Räikkönen csupán a harmatgyenge ­Caterham autóknál tudott jobb köridőt futni.

– Rosszul időzítettünk, vagy nevezhetjük, ahogy tetszik. A kör felénél elkezdett esni az eső, és mivel slick gumikon voltam kinn, nem sokat tehettem – mondta Räikkönen. – Egy biztos, ha ezen a helyezésen nem tudok javítani, komoly baj van...

Alonso, aki négy éve nem fejezte be ilyen korán az időmérőt – 2010-ben Malajziában esett ki a Q1-ben – sem keresett kifogásokat. – Rossz gumit tettünk fel rosszkor. Olykor megesik az ilyesmi. Mivel nincs vesztenivalónk, próbálunk majd előzni, és élvezni a versenyt – tette hozzá.

Tény, hogy az esős edzés több csapatot is megtréfált, ráadásul Adrian Sutil kicsúszása miatt egy darabig sárga zászló volt érvényben a Q1-ben, így más istállók taktikája is romba dőlt. Az olaszoké mellett leginkább a Williamsé, hiszen a legutóbb, Ausztriában az első soron osztozó Fe­lipe Massa és Valtteri Bottas is épphogy Alonsóék előtt zárt.
Bezzeg a Mercedes megint behúzta a pole-pozíciót, Nico Rosberg már pályafutása nyolcadik elsőségét szerezte meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.