Kovács Zoltán, a Foci Retro közösségi oldal alapítója és két barátja nem engedi el Törőcsik András kezét. Különösen most nem, hogy a hajdani varázslatos tehetségű játékos május óta a berceli rehabilitációs intézet lakója.
A két súlyos koponyaműtéten átesett Törőnek azonban nem csupán arra lenne szüksége, hogy megszabadítsák a kísértésektől – a haveroktól és az italtól –, hanem orvosi kezelésekre is. Ez pedig pénzbe kerül. – Ráadásul elég sokba – mondja Kovács Zoltán, aki augusztus végén az egykori újpesti futballvirtuóz nevével jegyzett kiállítás révén reméli előteremteni a szakszerű kezeléshez szükséges összeget.
– Az újpesti Károlyi István Gimnáziumban Törőcsik ötven-hatvan ritka fotóját és megmaradt emléktárgyait állítjuk ki. Régi mezei, érmei, serlegei, az Ebedli Zolitól ajándékba kapott sporttáska vagy a 14 éves korában, még a BVSC játékosaként a nővérétől kapott első, igazi stoplis cipője is ott lesz, vagy az 1979-es világválogatott mérkőzésre készült kabátja, ahová balesete miatt már nem utazhatott.
A Táncolj Törő, Gyógyulj, Törő! kiállítás ingyenes, a szervezők csak annyit kérnek, hogy ki-ki anyagi lehetőségei szerint adakozzon. Mert a tékozló focista megérdemel még egy esélyt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.