Szirányi Balázs néha-néha még arról álmodozik, hogy a magyar nemzeti színekért küzd. Pedig erről már alighanem végleg letehet, hiszen nyolc éve él Barcelonában, és 2010-ben az állampolgársággal együtt a spanyol vízilabda-válogatott behívóját is megkapta. Igaz, nem aratott a csapattal fényes sikereket, a tavalyi barcelonai vb-n a negyeddöntő volt a végállomás. Néhány hete klubcsapatával, a Barcelonával viszont BL-t nyert.
– Ez kárpótolt a szerény vb-szereplésért, annál is inkább, mert én lőttem a döntő gólt – mondta a budapesti Európa-bajnokságon is a spanyolokat erősítő center, aki nem tart attól, hogy kifütyüli a közönség az Európa-bajnokság nyitányán, a magyar–spanyol meccsen. – Egy tét nélküli felkészülési tornán már játszottam korábban is Budapesten, de az nem hasonlítható az Eb-hez. A pólómeccsek közönségétől távol áll az effajta véleménynyilvánítás, sőt még abban is reménykedek, hogy ha jól játszom, megtapsolnak.
Balázs állítja: a spanyol útlevél egyáltalán nem változtatta meg, most is magyarnak vallja magát, aki Barcelonában él. Még nem tudja, mit hoz a jövő, egyelőre kinn marad, hiszen Európa egyik legszebb városában, a tengerparton él, és nem igazán gyötri a honvágy, annál is inkább, mert barátnője, Adrienn is magyar.
– Sajnos a spanyolok nem nagyon reménykedhetnek az Eb-n – folytatta a hajdani Fradi-pólós. – A magyar csapat ugye, mindig abszolút favorit, és persze ott vannak a délszláv válogatottak és az olaszok. Mindenesetre nekem is lesz kiért, kikért szorítanom…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.