Schumit csak ritkán veszik le a gépről

kóma
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 18. 13:15
Az F1 korábbi vezető orvosa szerint nincs remény Schumi teljes felépülésére. Kollégája, egy német neurológus szakember szerint a család közelsége csodát tehet.
jk

Kis híján „ledobta az ékszíjat” a Twitter szervere, annyian próbálták kifejezni afölött érzett boldogságukat, hogy a síbalesetet szenvedett Michael Schumacher 169 nap után felébredt a kómából.

– Boldog vagyok, hogy jóra fordul a sorsa – közölte Fernando Alonso, Lewis Hamilton azt tudatta, hogy mindenki Schumiról kérdezi, míg Sebastian Vettel jópofára vette a figurát: „Nyomjad tovább, Császár!”, írta a közösségi oldalon.

Pedig Schumi még a hosszú út elején jár, a német Bild szerint csak árnyéka önmagának, húsz kilót fogyott, alig több 55-nél. Beszéd helyett csak a szemével jelez az állandóan a közelében lévő szeretteinek.

Gary Hartstein, a Forma–1 korábbi orvosa korántsem osztozik a kincstári optimizmusban. Két héttel ezelőtt azt írta, hogy Schumacher sohasem fog felépülni. – Most csak cinikus és kegyetlen játék folyik a szavakkal – nyilatkozta Hartstein. – Néhány hete már tudjuk, hogy kinyitotta a szemét, de azóta sem történt az állapotában érdemleges változás.

Ennek azért ellentmond az a tény, hogy a lausanne-i kórház szóvivője szerint a hétszeres világbajnok pilóta már sokszor önállóan lélegzik, nincs mindig szükség az életfunkcióit eddig segítő gépekre.

– A hasonló sérültek felépülésében óriási segítséget jelent, ha a hozzá legközelebb állókat érzi, hallja – jelentette ki Jürg Kesselring német neurológus. Nyilván ezért ápolják a pilótát a jobban felszerelt bázeli kórház helyett az otthonához közeli ­Lau­sanne-ban, ahol egy elkülönített részleget alakítottak ki a család számára. S arra kérik a kórház betegeit, a szurkolókat és az újságírókat, hogy tartsák tiszteletben a család kérését, és ne zavarják a beteget.

Ronaldo góljára ébredt fel a fiú

Dawid Pawlaczyk Schumihoz hasonlóan hónapokig kómában feküdt. A 14 éves lengyel fiú óriási Real Madrid-szurkoló, így a család a csapat meccseiről szóló közvetítésekkel próbált Dawid kedvében járni.

Tavaly november 18-án Cristiano Ronaldo góljára nyitotta ki – három hónap után – újra a szemét. Ettől kezdve a gyógyulása felgyorsult, és néhány hét múlva elhagyhatta a kórházat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.