Leila május 11-én, 51 centisen és 3120 grammal jött a világra. – Apás szülés volt, ami nagy élményt jelentett a férjemnek. Öt éve is mellettem akart lenni, ám mivel Olívia császárral született, ez a vágyunk nem teljesült – magyarázta Mohamed Aida, aki elárulta, a nagy eseményre nemcsak férje, az egykori kanadai párbajtőröző, Laurie Shong, de anyósa is Magyarországra érkezett.
A 38 éves vívónő a babavárás idején végig aktív volt, a vívóterembe is lejárt iskolázni, bár a mozgékony Olívia mellett egyébként sem lehet lustálkodni. – A szülés könnyebb volt, mint amire készültem, jól tűrtem a fájdalmakat. A felszedett 19 kiló már majdnem eltűnt, ami köszönhető annak is, hogy újból lejárok a terembe iskolázni mesteremmel, Solti Antallal. Lassan a vívást is elkezdem majd, bár egyelőre nehéz megszervezni a napunkat, alakulóban van az új életritmusunk – folytatta.
Aida reggel elviszi Olíviát az oviba, aztán rohan haza a picihez, akire addig anyukája vigyáz, de előfordult már, hogy vitte magával a vívóterembe. Leila ugyanis nappal nagyon nyugodt, éjszaka viszont gyakran felpattan a szeme, így két-három óránként kell kelni hozzá. – Bevallom, már vágyom egy kiadós alvásra.
Aida egyébként nem zárta ki, hogy indul a júliusi vívó-vb-n. – A versenynaptárban eredetileg augusztusban szerepelt a vb, és úgy terveztem, azon már ott leszek. Ám egy hónappal előbbre hozták, és így már neccesebb. Igaz, az olasz Valentina Vezzali szülés után két hónappal világbajnokságot nyert – tette hozzá.
Ha a vb-szereplés végül nem is jön össze, a szeptemberben induló Vk-sorozat állomásain már százszázalékos állapotban akar szerepelni, a decemberi országos bajnokságon pedig éremmel szeretné megörvendeztetni az UTE-t.
A nemzetközi mezőnybe 17 évesen vb-ezüstéremmel berobbant vívónő távolabbi célja pedig a 2016-os riói olimpia, amely a hatodik lenne a pályáján. Arra már könnyebb lesz a felkészülése, ugyanis férje az év végén Magyarországra költözik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.