Fociháborút vív Dél-Amerika és Európa

vb2014
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 14. 13:15
Legalább egy világbajnok bizonyosan elvérzik a torna D csoportjában, ahol belecsapnak a közepébe: Anglia Olaszország ellen kezd. A kontinensek csatájában Európa 10-9-re vezet Dél-Amerikával szemben.
S. T. R.

Bár a Costa Rica ellen pályára lépő Uruguayt, valamint az angolokat és az olaszokat sem sorolják a topfavoritok közé, mindhárom válogatott erős csapattal érkezett Brazíliába. Nem elképzelhetetlen tehát, hogy a D jelű négyes szereplői beleszólnak a fociháborúba, ami Dél-Amerika és Európa közt dúl – több mint nyolcvan éve.

Nagy összegben mernénk fogadni arra, hogy a világbajnokot ezúttal is e két kontinens valamelyike delegálja, ahogy az 1930-as első torna óta mindig. Tizenkilenc vb után az öreg földrész 10-9-re vezet a szubkontinenssel szemben, jóval kevésbé szívderítő ugyanakkor az európaiak számára, hogy az eddigi hét amerikai világbajnokságon kizárólag a térség reprezentánsai diadalmaskodtak. E tekintetben tehát 7-0 az állás az dél-amerikaiaknak: Brazília, a mostani rendező háromszor, Argentína és Uruguay kétszer-kétszer vitte el a pálmát „hazai” környezetben.

A magyar idő szerint vasárnap 0.00 órakor kezdődő angol–olasz derbi már a kezdő sípszó előtt jócskán borzolta az idegeket. A csapatoknak a klímával – forróság, magas páratartalom – is meg kell küzdeniük, hiszen az Amazónia Aréna a dzsungel közepén épült Manausban. De ha ez lenne a legnagyobb baj… A pályát minden borítja, csak nem szép, zöld gyep, a fű a kertész szerint is pocsék állapotban van, az utolsó pillanatban is kezelték, trágyázták, festegették.

– Nem foglalkozunk a körülményekkel, kizárólag azzal, hogy győzzünk. Az olasz válogatottban minden megvan a végső sikerhez, szentül hiszem, hogy világbajnokok lehetünk – ecsetelte a 2006-os győztes, a torna után a nemzeti együttestől búcsúzó Andrea Pirlo.

Még szerencse, hogy önbizalomban a túloldalon sincs hiány.

– Talán ez a legjobb angol válogatott, amelynek tagja voltam. Fényes jövő áll előttünk, ebben biztos vagyok – vélekedett Wayne Rooney, akit markáns liverpooli különítmény vesz majd körül, hiszen a Premier ­League ezüstérmese négy focistát (Steven Gerrard, Jordan Henderson, Raheem Sterling és Daniel Sturridge) is delegálhat a kezdőcsapatba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.