Már egy döntetlen Chile ellen is a spanyol válogatott brazíliai vb-szereplésének végét jelentheti, azaz nem túlzás azt állítani, hogy élet-halál mérkőzés vár a címvédőre. Miközben a világ azt találgatja, hogy Vicente del Bosque szövetségi kapitány milyen változtatásokat eszközöl a hollandoktól megszégyenítő vereséget szenvedett csapatában, a brazilból lett spanyol csatárnak, Diego Costának biztosnak tűnik a helye a kezdőben.
Az Atlético Madridból a Chelsea-be tartó támadónak azonban a körülményekkel is meg kell birkóznia, hiszen a megítélése meglehetősen szélsőséges a hazájában. Vannak, akik nem tudják megbocsátani neki az országváltást, a hollandok elleni találkozón folyamatos füttyszó kísérte a labdaérintéseit, miközben szűkebb pátriájában, Lagartóban hősként tisztelik.
Costa a brazil kisváros Bola de Ouro (Aranylabda) elnevezésű focisulijában ismerkedett meg a játék alapjaival, amely az anyagi segítségének is köszönhetően mára akadémiává nőtte ki magát. Az intézményben mindenfelé a csatár posztere lóg, olyan is akad, amelyen még brazil válogatott mezt visel, az ott futballozó 230 gyerek számára igazi példakép. Ő maga azt vallja, jó döntést hozott a váltással, a negatív kritikákkal pedig nem foglalkozik.
– Jogom volt választani, a közönségnek pedig joga van pfujolni – magyarázza Costa. – Nem különösebben zavar, hiszen Spanyolországban minden idegenbeli fellépésemen kifütyülnek, vagyis már megszoktam. A hátralévő két csoportmeccsünket döntőként fogjuk fel, ennek megfelelő lesz a hozzáállásunk is. Semmi sincs még veszve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.