Vak rajongója öntött lelket Micheliszbe

Hungaroring
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 05. 09:15
A Zengő Motorsport megtalálta pilótája egyik legnagyobb rajongóját. A születésétől vak Rátóti Kriszta három napon keresztül szorított a hely­színen Michelisz Norbertnek.
csb

Kriszta – aki jobban szereti, ha Krisznek szólítják – történetét a magyar csapat internetes oldalára töltötte fel egy rajongótárs, aki Mogyoródon találkozott az elszánt szurkolónővel. A 43 éves vak hölgy nap mint nap HÉV-vel, kísérő nélkül érkezett a helyszínre, s magyar zászlóval és dudával megállás nélkül biztatta kedvencét. Zengő Zoltánékat annyira meghatotta ez a ragaszkodás, hogy Kriszt a futam előtt a bokszba invitálták, ahol nemcsak a pilóta autóját érinthette meg, de Michelisz Norberttel is megismerkedett. Ám ami a legfontosabb, lelkesedése mindenkit új energiával töltött föl.

– Nagyon szimpatikus Norbi. Megkértem, hadd tapintsam meg a haját és az arcát, és most már tudom, hogy helyes is – mondja nevetve Krisz, aki majd húsz éve rajong a technikai sportokért. – A Forma–1 ragadott meg először, 1985 óta folyamatosan követem a futamait, a túraautó-világbajnokságra csak később kaptam rá.

A WTCC-ben a magyar versenyzőért, a száguldó cirkuszban Lewis Hamiltonért szorít.

– Sokan nem értik, miért jövök ki a helyszínre, főleg kísérő nélkül. De hát mit tegyek, ha a barátaim éppen nem érnek rá? – folytatja. – Ezt a fantasztikus hangulatot, az autók zaját csak itt lehet igazán élvezni. Meggyőződésem: a Hungaroring lelátójáról vakon jobban átélem a versenyt, mint egy látó, aki otthon tévén nézi a futamot.

Ezt egyébként már a kommunikáció és médiatudomány szakon írt szakdolgozatában is kifejtette, ahol mi mást is választott volna témájául, mint a Forma–1-et.

Amúgy nem csak Kriszt, a többi Michelisz-szurkolót sem tartotta otthon a szemerkélő eső – na és Norbi technikai hiba miatti gyengébb kvalifikációja –, így a rajtra megteltek a célegyenes lelátói. A magyar pilóta pedig ígéretéhez híven nem taktikázott, tövig nyomta a gázpedált. Az első futamon remek rajtjának köszönhetően öt helyet javítva a hatodikként végzett, maga mögé utasítva többek közt a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeböt is.

A másodikon már csak egy pozíciót tudott előbbre jönni, tizedik lett, így kilenc vb-pontot gyűjtött a hazai pályán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.