Edzők 5: 4
Az edzők személyét illetően előnyben van a Debrecen. Kondás Elemér 2011 decembere óta vezetőedző. Az első idényében veretlenül lett bajnok, és két Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, a szoros végjátékokat illetően van már rutinja. Horváth Ferenc a fiatal edzőgeneráció képviselője. 2012 szeptemberében mutatkozott be az NB I-ben, a Kecskeméttel hetedik lett. Pakson fél évet töltött, hogy aztán a télen átvegye a címvédő Győr irányítását. Kondás tapasztaltabb, ez is számíthat a finisben.
Közönség: 5:3
A Loki javára billen a mérleg. Hiába játszik az ország egyik legszebb stadionjában a címvédő Győr, legutóbb az Újpest ellen is csak ötezren voltak az ETO-parkban. Igaz, hogy a DVSC szurkolótábora is fogyóban volt, de ez most az új stadion átadásával megváltozik. A Loki az Újpestet és a Honvédot fogadja a Nagyerdei Stadionban, és várhatóan mindkétszer telt ház, közel húszezer néző előtt léphet pályára.
Sorsolás 4:3
A Loki hátralévő meccsei a következők: Pápa (i), Újpest (o), Puskás (i), Honvéd (o).
A Győrre ezek a csapatok várnak még: Puskás (i), Honvéd (o), Kaposvár (i), Mezőkövesd (o).
Mindkét együttesre hozható találkozók várnak, az ETO azért van nehezebb helyzetben, mert három kiesés elől menekülő ellenféllel is megmérkőzik még.
Támadók formája 4:4
Sokat számíthat, hogy a két csapat milyen hatékonysággal használja ki az adódó lehetőségeit. A Lokinál a Dalibor Volas, Kulcsár Tamás, Ibrahima Sidibe hármastól a véghajrában is fontos találatok várhatóak, mindannyian jó formában vannak. A Győr e tekintetben felveszi a versenyt. A cseh Marek Strestík és a szupercsere, a szerb Nemanja Andrics a „legélesebb” mostanában, de az utolsó pillanatig küzdő Varga Roland góljaira is lehet számítani. Rudolf Gergely ellenben bajnokin egy hónapja nem volt eredményes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.