Visszautalta az ügyészség a lefoglalt tízmilliókat

bunda
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 16. 11:15
Saját bevallása szerint négy-öt év alatt több mint százmillió forintot nyert sportfogadással L. Mátyás. Az exfocista visszakapta pénze egy részét, mivel az ügyészség nem tud­ta bizonyítani a bűncselekményt.
S. T. R.

K. Zoltán és L. Mátyás egyaránt tagadta a vádakat, melyek szerint köze lenne az elcsalt Siófok- és Diósgyőr-meccsekhez (kedden csak ezeket tárgyalta a bíróság – szerdán a nemzetközi meccsek kerülnek terítékre).

Mint ismert, a lassan három esztendeje tartó, több szálon futó nyomozás kiderítette, a szingapúri központú bűnszervezet hazánkban is talált néhány olyan személyt, aki képes volt manipulálni a különféle – NB I, Ligakupa, nemzetközi találkozók stb. – focimeccseket.

K. és L. a 2011-es őrizetbe vétel óta kedden tett először vallomást: mindketten tagadták az összecsapások elcsalását, az előbbi egyenesen bo­szor­kány­ül­dö­zés­ről beszélt.

Azt viszont nem tagadták, hogy megrögzött szerencsejá­tékosok, akik fogadtak szinte mindenre, amire lehetett. A másodrendű vádlottként bilinccsel a kezén, rabszíjon elő­ve­ze­tett L. Mátyás azt mondta, négy-öt év alatt százmillió forintnál is nagyobb összeget nyert a tippmixen.

Hogy nem volt „kispályás”, az is bizonyítja, hogy szűk három éve tőle és el­fogott társaitól 320 ezer eurót, vagy­is csaknem százmillió forintot foglalt le a nyomozó szerv. ­Tavaly ezt újabb „lestoppolt” összeg követte, de ez már egy másik fogadási ügyhöz, az Eger elcsalt mérkőzéseihez köthető.

L. Mátyás a vallomásában kiemelte, az ügyészség visszautalt számára egy jókora összeget. Hogy pontosan mennyit, azt sem az ügyvédje, sem az ügyészség nem volt hajlandó elárulni.

– A tavaly euróban és forintban lefoglalt összeg utóbbi része valóban visszakerült a vádlott számlájára, mert nem tudtuk bizonyítani, hogy a pénz bűncselekményhez köthető –tájékoztatta a Borsot Nagy ­Andrea ügyészségi szóvivő. – L. Mátyás visszakapta az ugyancsak lefoglalt szelvényeket is.

Attól tartunk, messze van még, amikor kiderül: csaló vagy szerencsés.

Jobb oddsokat kínált K. Zsolt?

Noha K. Zsolt, a harmadrendű vádlott nem tett vallomást, a bírónő felolvasott egy kihallgatási jegyzőkönyvet, melyben a korábbi futballmenedzser igencsak érdekes dolgokat állít.

Arról beszél, hogy a bűnbanda hazai vezéralakjának tartott K. Zoltán minden fogadóirodánál jobb oddsokat kínált a sporteseményekre.
Vagyis az exfocista állítólag saját bukmékerirodát üzemeltetett. Euróban lehetett nála fogadni – K. Zsolt ezt rendszeresen meg is tette –, a feltett összeg limitálása nélkül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.