Sport

Vettelt a lánya lassította le?

cs

2014. április 24. csütörtök 17:15

Sokan keresik a választ, mi történt a négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel, aki idén képtelen jó eredményre a Red Bull-autóval. Lehet, hogy Emily lánya miatt nem feszegeti már a határait?

Sebastian Vettel mindig szigorúan óvta a magánéletét a kíváncsiskodóktól, így az is csupán decemberben, néhány héttel a szülés előtt derült ki, hogy párja, Hanna kislánnyal várandós.

Azt pedig, hogy a pici végül az Emily nevet kapta, rá két hónapra kottyantotta el a boldog apuka. Ráadásul amióta bővült a család, ha csak teheti, azonnal rohan haza.

Nem csoda, ha a Bild című lap arra a következtetésre jutott, hogy Vettelt az apaszereppel megnövekedett felelősség lassította le. Lehet ebben valami, ugyanis a Forma–1 legendája, Niki Lauda is elismeri, miután világra jöttek a fiai, Matthias és Lukas, nehezebb volt versenyautóba ülnie.

– Amikor 1982-ben, három év kihagyás után visszatértem a Forma–1-be, többször rám tört a szorongás, ha a fiaimra gondoltam. Hogy mi lesz velük, ha velem történik valami – ismerte el Lauda, akinek azért végül sikerült úrrá lenni a borús gondolatain, és 1984-ben harmadszor is megszerezte a vb-címet.

A Ferrari csapat alapítója, Enzo Ferrari is jobban szerette, ha pilótáinak még nincs családja. Állítólag azt vallotta, az apává váló versenyzők akár egy másodperccel is lassabban vezetnek a korábbi formájukhoz képest.

Michael Thiel pszichológus szerint természetes reflex az újdonsült apukáknál az óvatosság, ám ami automatikus a hétköznapi sofőröknél, az nem minden esetben igaz a versenyzőkre. Jó példa erre Michael Schumacher, aki fia, Mick születésétől (1999) egyenesen szárnyakat kapott és zsinórban öt világbajnoki címet szerzett a meglévő kettő mellé.

További cikkek

Gyász

Igazi harcos volt, Csollány Szilveszter sok pofont kapott az élettől

Gyász

Nem Csollány Szilveszteré az első, értelmetlenül korai halál a 2000-es olimpia magyar dobogósai közül

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drónnal figyelték a forgalmat az egri rendőrök, alig hitték el, amit egy körforgalomnál láttak - videó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 26.: az Uránusz és a Vénusz fényszöge meglepő fordulatokat hozhat

origo.hu

Forradalmi döntés született, az egész világon elkezdődhet a repülő autók korszaka - videó

mandiner.hu

Horvátország Bradley gyalogsági harcjárműveket vásárol az Egyesült Államoktól

beol.hu

Bejelentették a Fidesz Békés megyei képviselőjelöltjeit

origo.hu

Két hét múlva mutatkozik be a Galaxy S22

vg.hu

Óriási robbanás történt Athén belvárosában

ripost.hu

Leleplező videó, kitálalt a prosti Hadházy Ákosról

nemzetisport.hu

Női kézi: az edzői stáb egyik tagja tehetett rejtett kamerákat a Metzingen öltözőjébe

vg.hu

Tüdőátültetésre várt halála előtt Csollány Szilveszter

origo.hu

Karácsony Gergely azt mondta, belefér belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban