Durva bosszú: megtekerték a védőjátékos micsodáját

bosszú
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 08. 19:15
Különös módon állt bosszút egy holland bajnoki meccsen riválisán az egyik focista. A Roda JC Guy Ramos nevű labdarúgója egyszerűen elkapta a labdát az AZ Alkmaarban kergető focista, Aron Johannsson nemi szervét, csavart rajta egyet, majd odébbállt. Később ugyan piros lapot kapott, de nem ezért a fájó és eléggé barbár műveletért
Bors

A Dirty Tackle írásából tudjuk, hogy kellemetlen pillanatot okozott Guy Ramos. A Roda futballistája ugyanis egy látszólagos kedélyes fecserészés közben, egy szabadrúgást megelőzően elkapta Aron Johannsson fütykösét.

Nemes egyszerűséggel tekert rajta egyet, aztán egy lépéssel elhagyta a tett színhelyét. A Fox Sports fényképén jól látszik az aljas mozdulat, ám ezt a televíziós visszajátszást aligha láthatta a találkozó játékvezetője, máskülönben alighanem kiállítja Ramost.

A tettes amúgy nem úszta meg a szabálytalanságait, hiszen két sárga lapot kapott, és a második után a 82. percben láthatta a pirosat is, utána pedig kénytelen kelletlen megindult lefelé a gyepről. A slusszpoént az jelentette, hogy Johannsson szerezte a vendég AZ Alkmaar második gólját, amire elég nehezen adott választ a Roda. A 90 perc végül 2-2-re végződött.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.