Szigorú diétával gyötri magát Jenson Button

diéta
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 10. 16:15
Izgalmas Forma–1-es idényre számít Button, a McLaren brit pilótája, aki élete legszigorúbb diétájával kínozza magát. A 2009-es világbajnok örül a Red Bull szenvedésének.
(turcsik)

Kedvező előjelekkel várja a hétvégén kezdődő új évadot a Forma–1 jelenlegi legrutinosabb versenyzője, a 15. idényére készülő Button. A 34 esztendős pilóta azért bizakodhat, mert a tesztek során az új, 1,6 literes Mercedes-turbómotorok jól muzsikáltak, és mivel az ő McLarenjében is ilyen erőforrás dübörög, akár élete harmadik Ausztrál Nagydíját is megnyerheti vasárnap. Button bevallotta, mit sem bánkódik, hogy a címvédő Red Bull istálló és pilótái egyelőre csak szenvednek.

– Jót tesz a Forma–1-nek, hogy a Red Bullok visszaestek – magyarázta az angol. – Tudom, szomorú, hogy így gondolkozom, de az utóbbi időben már túl nagy volt az osztrák csapat dominanciája. Azzal, hogy felborulnak az erőviszonyok, a szurkolók járnak jól, több izgalom várható.

Button a megszokottnál is vékonyabbnak tűnik, ami nem véletlen, mert az autók nehezebbek lettek, viszont a súly­határokat be kell tartani, ezért nagyon oda kell figyelnie magára. – Rengeteget edzem, triatlonozom, és keményen diétázom, hogy hozzam a súlyom. Jelenleg a 182 centis magasságomhoz 71 kiló párosul, de még ebből is fogynom kell.

Japán diétát követek, rengeteg halat eszem, ugyanakkor tojást, levest és savanyúságokat csak mértékkel fogyasztok, a cukrot és a szénhidrátot pedig szinte teljesen kiűztem az étrendemből. A vicc, hogy még így is muszáj lesz szaunáznom az időmérők előtt, hogy századmásodperceket nyerjek – árulta el a pilóta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.