Csalással vádolják a veszprémieket

Zagreb
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 25. 10:15
A veszprémiek lélektelen játéka miatt esett ki a Zagreb a BL-ből. Legalábbis a horvát kézilabdacsapat vezetői szerint, akik úgy tartják, a sportág megcsúfolását jelentette a harkivi magyar zakó.
J. K.

Több mint furcsa, hogy a veretlen Veszprém éppen az utolsó csoportkörben kapott ki 26-22-re attól a Zaporozsjétól, amelyet az ősszel 17 góllal vert. Goran Rokic, a zágrábiak sajtófőnöke azonban bizonyítékok helyett a klub vádaskodó közleményét juttatta el lapunkhoz.

„A harkivi meccs előtt biztosan nem olvasták fel a fair playről szóló szöveget, mert a pályán történtek a sportág megcsúfolását jelentették” – írták a horvátok, és hozzátették: az európai szövetségnek lépnie kell az ügy­ben. Nyilván savanyú a szőlő, mert az ukránok sikere egyben a Zagreb búcsúját is jelentette…

– Visszautasítjuk a vádakat – jelentette ki a Nemzeti Sportnak Kálomista Gábor, a Veszprém társelnöke. – Egyszerűen csapnivalóan játszottunk, ez a teljesítmény méltatlan volt a csapathoz, ennek még következményei lesznek.

Kálomista visszautasítja a vádakat, ugyanakkor ki­emeli, a teljesítmény méltatlan volt a Veszprémhez (Fotó: Fejér Bálint)

 

A kijevi események miatt sokáig a meccs lejátszása is két­sé­ges volt, az utolsó pillanatban derült ki, hogy mégis utaz­nia kell a csapatnak, amely kulcsemberei – Nagy László, Iváncsik Tamás, Chema Rodríguez és Carlos Ruesga – nélkül indult útnak. A mérkőzésen nyilvánvalóvá vált, hogy a játékosok fejében nincs rend, lélektelenül kézilabdáztak.

A Bors elérte Vlado Brindzakot, az európai szövetség kommunikációs vezetőjét, aki szerint semmiféle panasz nem érkezett hozzájuk a kérdéses meccsről, így nem is vizsgálhatják azt. Mellesleg az EHF honlapján ukrán csodáról írnak, és arról, hogy a lelkesen küzdő hazaiak először jutottak a BL-ben a 16 közé.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.