Béres Alexandra máig nagyon hálás mesterének, akihez egészen 18 éves koráig járt gimnasztikaedzésre, sőt később a fitneszkarrierjében is segítette.
– Mindent, amit a mozgásról tudok, Irénke néninek köszönhetek, ezért egy percig sem volt kérdéses, hogy Pannát is hozzá hordom ovistornára – mondja Szandra, aki három sportág: a ritmikus gimnasztika, a fitnesz és a curling magyar bajnoka. – Pedig nem egyszerű megszervezni, hogy Szentendréről heti kétszer bejöjjünk a gellérthegyi órára, de megéri. Máris sokat fejlődött a koordinációja, erősödött az immunrendszere.
Persze nem szeretne mindenáron élsportolót faragni a lányából – igaz, nem is zárkózik el ennek lehetőségétől –, fontosnak tartja, hogy elsajátítsa a gimnasztika alapjait. – Imádják a kicsik Irénke nénit, pedig szigorúan fogja őket. Fegyelmet, figyelmet, kitartást és szorgalmat vár a legkisebb tanítványaitól is, és meglepően komoly gyakorlatokat, koreográfiákat csináltat velük. Egyébként több módszerét beépítettem a saját, felnőtt óráimba is – teszi hozzá.
Alexandra mellett még egy nagy rajongója van a családban a szakember foglalkozásainak, mamája ugyanis egyetlen alkalmat sem mulasztana el, hogy lássa, hogyan ügyesedik Panna. – Vegyész-kutató édesanyám a munkája miatt az én edzéseimről mindig lemaradt, ezért most az unokája kárpótolja a hajdan elszalasztott élményért.
112 bajnokot nevelt
Szécsényiné dr. Fekete Irénnek túl a hetedik x-en sem csökken a lelkesedése, amikor belép a mozgásstúdiójába. Napi rendszerességgel tart foglalkozásokat gyerekeknek – 14 éves korig –, és heti egyszer felnőtteknek is. – 1957 óta edzősködöm. Sokan megfordultak a kezem között, közülük 112-en az országos bajnoki címig vitték, sőt Európa- és világbajnokságokon is jártak. Most pedig már akad, aki az unokájával érkezik hozzám – mondja Irénke néni, akinek a napokban jelent meg ötödik tankönyve, Gyermekek alapozó „testépítése” gimnasztikával címen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.