Barátja filmmel búcsúzik Karl Erik Böhntől

Karl Erik Böhn
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 06. 14:15
A leukémiás Karl Erik Böhn nem vállalta az új terápiás kezeléseket. Nem adta fel a harcot, de megbékélt a sorsával, tudtuk meg a legjobb barátjától, aki filmösszeállítással emlékezik a kézilabdaedzőre.
J. K.

Szomorú feladatot vállalt magára Andreas Smeby. A magyar női kézilabda-válogatott kapitányának legjobb barátja rövid filmösszeállítással vesz búcsút a keddi temetésen Böhntől. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő norvég szakember vasárnap hajnalban távozott az élők sorából.

– Karl Erik már néhány hónappal ezelőtt felkért arra, hogy a sandefjordi temetőben másik öt barátjával együtt én is vigyem a koporsóját – mondta a Borsnak Smeby, aki több mint tíz éven át minden áldott nap beszélt Karl Erikkel. – Érthető, miért küszködöm a könnyeimmel most is, miközben összeállítom az életéről szóló rövid filmet és az utolsó üzeneteit, amelyeket a ceremónia közben vetítünk le.

Andreas egyébként január elején videointerjút készített a halálos beteg Böhnnel, aki arra kérte, csak halála után hozza nyil­vánosságra a teljes anyagot. A tréner arról beszélt, hogy a családtagokat a legnehezebb felkészíteni az elkerülhetetlenre, de ő már megbarátkozott az elmúlás gondolatával.

– Az volt az utolsó mondata, hogy boldog azzal, amit az élettől kapott – folytatta Andreas, és hozzátette, bar­átja túl sokat szenvedett, és hiába ajánlottak fel neki egy új, eddig még ki nem próbált terápiás módszert, nem vállalta a további megpróbál­tatásokat. – Nem adta fel a harcot, csak megbékélt a sorsával.

Karl Erik Böhn temetése kedden lesz szülővárosában, Sandefjordban, ahol szűknek bizonyul majd a hatszáz férőhelyes templom. Végakaratában arra – is – kéri tisztelőit, hogy virágok helyett inkább adományaikkal segítsék gyermekei iskoláztatását...

(A videót itt tudja megnézni)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.