Megunta a Fradi a finn hokis balhéit

kirúgás
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 29. 12:15
Hiába volt az FTC legjobbja Jere Ölander, az egykori finn U18-as válogatott jégkorongozó, nem tudta megfékezni magát. A hét végén meccs közben hagyta cserben a csapatot, amiért azonnal kirúgták.
J. K.

Nem sok sót pusztított el az FTC jégkorongcsapatánál Jere Ölander. Nem a nyáron igazolt finn játékával volt probléma, kevés hasonló képességű hátvéd kergette nálunk a pakkot. A hét végi Dunaújváros–FTC mérkőzés egyik szünetében azonban felöltözött, majd civil ruhában és útszéli stílusban becsmérelte társait, edzőit és a klubot.

Az FTC azonnal felbontotta a szerződését.

– Egy idő után több kárt okozott, mint hasznot – mondta Pap Gábor, a klub szakosztályvezetője. – Megengedhetetlen hangot ütött meg a társaival, de inkább az edzőkkel és a játékvezetőkkel szemben, és Dunaújvárosban bekerült az az utolsó csepp a pohárba. Hamar kiderült, hogy az egykor a finn U18-as válogatottban szereplő játékos miért nem jutott magasabbra otthonában a harmadosztályú bajnokságnál.

Ölander egyébként nem élt túl sportszerű életet, a szurkolók szerint igazi finn módjára szerette az italt, és sokszor hangoskodott a szállodában is. Igaz, az edzéseken száz százalékig odatette magát, és a Fradi vezetői szerint ha lakatot tesz a szájára, alighanem az osztrák vagy a német bajnokságban is helye volna.

– Meccs közben senki sem hagyhatja cserben a csapatot, így sok sikert kívántunk neki, és elváltak útjaink. De ha így folytatja, máshol sem fog kitelni az ideje.
Szerettük volna megszólaltatni a renitens játékost, de nem sikerült utolérnünk. Az FTC vezetői egyébként már lezárták az ügyet, és nem kíváncsiak a hokis magyarázkodására.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.