Hiába játszott remekül, a meccs hajrájára a németek ellen is „elfogyott” a magyar csapat, amely a második kudarccal (korábban kikapott a románoktól is) a harmadik helyen zárt az újvidéki csoportjában. Ez pedig azt jelenti, hogy a holnapi nyolcaddöntőben a ragyogó Spanyolország ellen lépnek pályára a mieink.
Noha Hajdu János kapitány úgy véli, a vereség győzelemmel ért fel, rutinos kollégája, a válogatottal korábban óriási sikereket elérő Laurencz László nem látja ilyen rózsásan a helyzetet.
– Fizikális vagy mentális fáradtság miatt veszítenek a lányok – magyarázta a tréner –, a kettő gyakran együtt jár. Innentől egy fél hiba sem fér bele, ellenkező esetben nem lesz meg a minimális elvárásként megfogalmazott nyolc közé jutás.
Laurencz hozzátette, érződik, hogy a Fradira épülő alapcsapat más stílusban játszik, mint a Győr, és ez problémát okoz az ETO-t erősítő Görbicz Anitának. Az exkapitány úgy látja, a kapusok teljesítménye sem megnyugtató, mégsem reménytelen a helyzet a spanyolok ellen.
– Egy női csapat kiszámíthatatlan, és ez igaz a hétfői riválisunkra is – mondta Laurencz. – Egy meccsen dől el a sorsunk, még kijavíthatók a hibák, de rettentően igyekezni kell, mert a kieséssel csúnya paca esne a sportág összképén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.