A karate- és kungfuvilágbajnok, aki később bokszolóként ért el sikereket, immár inkább csak a szorítók mellett és a konditeremben foglalkozik sporttal, tanítványainak segít elmélyülni a küzdősportok világában, és személyi edzőként is dolgozik.
Ám ha ez még nem lenne elég, felvállalt egy nemes küzdelmet: kiskutyák számára szervez kutyatalálkozót, aminek jótékony célja is van, ivartalanítási ak-cióban vesznek részt a nehéz sorsú kutyusok. De honnan a vonzalom?
– Gyerekkoromban több fajta kutyám volt, de amikor aktív sportoló lettem és elköltöztem otthonról, nem volt időm állatot tartani – mesélte Viki. – Tíz évig érlelődött bennem a gondolat, azért rágódtam ennyit, mert ugyan a sportot abbahagytam, de az életem továbbra is hajszolt. Egy évvel ezelőtt arra ébredtem, hogy most vagy soha.
Két hét keresgélés után rátaláltam egy kislány csivavára, nyolchetesen a tenyeremben elfért, a nyakamon aludt, annyira törékeny és édes volt, hogy Édi lett a neve. A praktikusság miatt döntöttem a csivava mellett, mindenhova magammal tudom vinni.
Viki annyira beleszeretett a kiskutyába, hogy felvette a kapcsolatot a fajtamentőkkel, ahol csak tudott, segített nekik, találkozókat szervezett, volt, hogy egész éjszaka egy elveszett csivavát kerestek.
– Akinek csivavája van, nem éri be eggyel. A második kutyát már tudatosabban vettem, habár kislányt akartam, végül fiú lett belőle. Szerelem volt első látásra, ezért Cupido lett a neve.
Viki így ma két kutya büszke gazdája, és a Kutyafeszttel más kutyákon is segít. Érdekes, de talál összefüggést a sport és az állattartás között, azt mondja, ugyanolyan fontos a következetesség, mint a sportban, és ugyanolyan fontos a jó időbeosztás.
– Óriási felelősség az ember életében két kisállat, állandóan foglalkozni kell velük – mosolyodott el Viki. – Fontos a napi rutin, mindent igyekszünk ugyanabban az időpontban csinálni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.