Játékosai is támadják Moyest

futball
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 10. 12:15
Legsötétebb napjait éli a Manchester United, amely a múlt héten sorozatban kétszer kapott ki az Old Traffordon, és csak 9. a bajnokságban. ­Sokan David Moyes menedzsert hibáztatják.
turcsik

Elképesztően gyengén szerepel a bajnokságban a Manchester United, amely négy mérkőzés óta nyeretlen, a múlt héten az Evertontól 21 év, a Newcastle-tól 41 év után kapott ki az Old Traffordon.

Az Álmok Színházában, amit mostanság Rémálmok Színházának kereszteltek át, 11 éve nem fordult elő, hogy sorozatban két vereséget szenvedjen el a csapat.

Az MU jelenleg csak a 9. helyen áll a Premier League-ben, így reális az esélye, hogy 31 esztendő után először egyetlen európai kupasorozatba se nyerjen bebocsátást. Természetesen ki más is lehetne a főbűnös, mint az együttes irányítását nyáron megöröklő David Moyes. A skót menedzsert már a kinevezésekor féltették, hiszen Alex Ferguson helyét átvenni nem sok sikerélménnyel kecsegtetett.

A károgóknak igazuk lett, hiszen az Evertonnal korábban semmit sem nyerő szakember egyelőre szenved az MU-val, egyetlen szerencséje, hogy a BL-ben a ma esti, Sahtar elleni találkozótól függetlenül már kiharcolta a 16 közé jutást, igaz, ukrán siker esetén a csoportelsőséget még elbukhatja.

– Ezt a csapatot döntően ugyanazok a futballisták alkotják, akik az előző idényben bajnokok lettek, és drasztikus változtatást a játékunkban sem hajtottam végre – mentegetőzött Moyes, de sokak szerint ezzel csak azt támasztotta alá, hogy meg sem közelíti tudásban Fergusont.

Rio Ferdinand, az MU védője azt vetette a menedzser szemére, hogy az összeállítást illetően túl sokáig tartja a játékosokat kétségek között.

– Egészséges drukk helyett azon idegeskedünk, szerephez jutunk-e az adott meccsen, ebbe bele lehet őrülni – támadott a hátvéd a főnökének, akit valószínűleg azért nem rúgtak még ki, mert hatéves szerződést kötött, és a klubnál nem szokás „elhamarkodott” döntéseket hozni.

Roberto Mancini aggódik

A nap legnagyobb rangadójára Isztambulban kerül sor, ahol a Galatasaray a Juventusszal ki-ki meccset játszik a továbbjutásért. Roberto Mancini, a török együttes vezetőedzője több okból is gondban van, egyrészt az olaszoknak egy pont is elég a 16 közé jutáshoz, másrészt blama esetén a City után a Galatával is megég a BL-ben.

– Nyugodtnak kell lennünk, feszülten, kétségek között futballozva esélyünk sincs a továbbjutásra – vázolta fel a kilátásokat Mancini. – Ami aggaszt, hogy a Juventusnak, amelyet nagyra becsülök, már egy döntetlen is elég az üdvösséghez, ám hazai pályán, félelmetes szurkolótáborunk előtt képesek lehetünk a bravúrra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.