Húszmilliós bánatpénzt fizetnek Moniznak?

futball
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 05. 08:15
A Bors úgy értesült, nagyjából húszmillió forint „bánatpénzt” fizet a Fradi az elküldött Ricardo Moniznak. A klub olcsón megúszta, hiszen a holland edzőt 2016-ig kötötte szerződés a tabella hetedik helyén álló zöld-fehérekhez.
S. T. R.

Noha az orvosi stábbal ádáz harcot vív Akeem Adams szörnyű tragédiája miatt, azért szép emlékeket is őrizhet az FTC-ről a kispadról múlt vasárnap felállított Moniz.

Búcsúbeszédében a holland szakember kiemelte, közel került a szívéhez a klub és a szurkolótábora, no és azt se felejtsük el, hogy súlyos tízmilliókat keresett a Budapesten töltött 15 hónap alatt.

Információink szerint a mester lelépési summája sem aprópénz, hozzávetőleg húszmillió forintot kaphatott.

Hogy ez sok vagy kevés, mindenki döntse el maga, mindenesetre a Ferencváros még olcsón megúszta, hiszen az idén nyáron meghosszabbított szerződése újabb három évre szólt. Lapunk úgy tudja, a megállapodásban szerepelt egy olyan kitétel, amely szerint „csak” három hónapnyi fizetés illeti meg, így jön ki a húszmilliós összeg.

Bár a csapatot korábban a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezető Novák Dezső egy tévéműsorban azt mondta, úgy hallotta, Moniz évi 180 millió forintot tehet zsebre, értesüléseink szerint ennek nagyjából a fele igaz.

Azon persze elgondolkodhatunk, hogy a hetek óta szenvedő futballcsapat mestere megérdemli-e ezt a pénzt, főleg, hogy Ricardo Moniz irányításával egyetlen trófeát (Ligakupa) nyert az együttes.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.