Gyurta parádés hajrával nyert

Herning
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 13. 22:15
Újabb két magyar aranyérem született a herningi rövid pályás úszó Európa-bajnokságon, a második versenynapon Gyurta Dániel és Verrasztó Dávid is esélyeshez méltóan nyert.
Bors

Izgalmasan alakult mindkét magyar érdekeltségű férfi úszódöntő, hiszen Verrasztó Dávid és Gyurta Dániel is szemmel szinte érzékelhetetlen különbséggel nyerte a számát.

Előbb Verrasztót szólították, aki abszolút esélyesként állt rajtkőre, hiszen 400 vegyesen vezeti az Európa-ranglistát. Fél távig toronymagasan vezette is a mezőnyt, ám az izraeli Gal Nevo a végén begyújtotta a rakétáit, s már-már úgy tűnt, elhalássza az aranyérmet, ám Verrasztó is rákapcsolt, s ha csak két századmásodperccel is, de előbb csapott célba. ­Vagyis az elmúlt két év ezüstje után ismét átvette az uralmat ezen a távon.

Nem kevésbé volt szoros Gyurta gyengébb számának, a 100 mellnek a fináléja. Olimpiai bajnokunk azonban újfent bebizonyította, hogy hajrázásban nincs párja, és egy körömhegynyivel – egész pontosan hat századdal, ideje pedig 57.08 lett – előbb érintette a medence falát, mint riválisa, a német Marco Koch.

A nap záró döntője a 4x50 méteres vegyes váltó volt, ahol a Cseh László, Gyurta Dániel, Hosszú Katinka és Verrasztó Evelin alkotta magyar kvartett szállt medencébe. Ezúttal azonban elmaradt a bravúr, a magyar együttesnek nem sikerült elcsípnie a dobogót, s végül a hatodik helyen végzett. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.