Ganxsta a kedvencei miatt lett világjáró

argentin
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 27. 10:15
Dombi Tibor Amerikába jár NFL-meccseket nézni, Ganxsta Zolee előtt nincs akadály, ha az argentin rögbisekről van szó, s kiderül az is, hogy lesz egy megrögzött Liverpool-fanatikusból Arsenal-rajongó?
Sahin Tóth Róbert

Rajongani egy-egy versenyzőért vagy csapatért, szurkolók millióinak kiváltsága. A Bors ezúttal „profi” drukkereket keresett, akik más sportágban, netán az élet egyéb területén maradandót alkottak, ám „idegen pályákon” éppen olyan fanatikusok, mint bármelyikünk.

Első helyen a Pumák

Élmény hallgatni Ganxsta Zolee-t, hiszen olyan lelkesen beszél imádott csapatairól, hogy azonnal kedvünk támad vele tartani a világ valamelyik csarnokába, stadionjába. Tegyük hozzá, éppenséggel nem lenne olcsó mulatság…

– Tizennégy éve három hetet töltöttem Norvégiában a hoki miatt, a gatyámat ráköltöttem – árulta el a rapper, aki jelen van szinte minden jégkorong-világbajnokságon. – Nehéz rangsorolnom, hogy az argentin rögbiseket, vagy a finn hokiválogatottat szeretem-e jobban, de mégis inkább az előbbire, a Pumákra szavazok. Imádom a rögbit, a legfrissebb zsákmányom egy francia válogatott mez. De a futballt se hagyjuk ki, itt is argentin-fanatikus vagyok, azon belül is Boca Juniors-szurkoló. Természetesen voltam is a csapat meccsén Buenos Airesben.

Amerikai túrán a Loki kemény mag

Dombi Tibor, Sándor Tamás és egy korábbi debreceni focista, Madar Csaba közvetlenül karácsony előtt érkezett haza az Egyesült Államokból, ahová immár harmadik esztendeje utazik a Loki kemény mag. Ezúttal lakókocsit béreltek a fiúk – akikhez odakint csatlakozott két barátjuk –, és nyolc nap alatt 5300 kilométert tettek meg. Naná, hogy az amerikaifoci nem hiányozhatott a programból.

– New Orleansban még egy középiskolás meccsre is kimentünk, de a helyszínen láttuk a Dallas–Green Bay NFL-derbit is – mondta a Borsnak a hajdúságiak elnyűhetetlen labdarúgója. – Jómagam a New England Pat­riotsnak, Sándor Tomi a Dallasnak, Csabi a Pittsburghnek drukkol. Gyorsaság, erő, ész – ezt szeretem az NFL-ben, élőben még fantasztikusabb az élmény. Idehaza egyébként rendszeres vasárnapi program, hogy nálam összegyűlik a csapat, és nézzük a közvetítést, sőt a Fantasy Liga segítségével egymás közt is versengünk.

A fiúk tehetnek róla

Bár Kovács István korábban a Liverpoolnak drukkolt, két fia megfertőzte az Arsenal szeretetével. Kokó azóta gyakori vendég az Ágyúsok focimeccsein, és többes szám első személyben beszél a csapatról. Hét évvel ezelőtt pártolt át, azóta többször látta élőben Arsene Wenger együttesét.

– Korábban is szép futballt játszottunk, ám valami mindig hiányzott az igazán nagy eredmény eléréséhez – magyarázta az ökölvívó olimpiai bajnok. – A mostani évadra összeállt a kép, a Real Madridtól érkező Mesut Özil ragyogó igazolásnak tűnik, úgyhogy a fiúkkal együtt bízom a nagy dobásban.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.