Szivós 10 percig bírta a gyomorforgató élményt

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 30. 10:15
Gyomorforgató, de mégis nagyszerű élményben volt része Szivós Mártonnak és Decker Ádámnak. A két világbajnok pólóst egy kis sétarepülésre vitte a világ-, és Európa-bajnok Illés Tamás.
Jánosy Károly

Ahhoz képest, hogy Szivós nem igazán rajong a repülésért, elég jól érezte magát egy parányi, kétüléses gép fedélzetén. Igaz, tökéletesen megbízott a pilóta, az egykori autóversenyző, Illés Tamás képességeiben.

– Elég sokat repülgetek a válogatottal és a szegedi klubommal, ám nem szoktam meg, mindig is volt egy kis félsz bennem – árulta el a világbajnok vízilabdázó, aki egy tévéfelvétel kedvéért csapattársával, Decker Ádámmal egy kis, kétüléses Edge 540-est próbált ki Tökölön. – A nagy gépeken kiszolgáltatottnak érzem magam, a kicsin azonban jól láttam és éreztem, mit csinál Tamás, akinek hálával tartozunk az élményért.

Pedig csak eleinte volt „sima” az út, Marci férfiasan bevallotta, hogy amikor szaporodtak a merész fordulók, „dugóhúzók” és csavarok – a nagyobb bajt megelőzendő –, inkább leszállásra biztatta a pilótát.

– A vége felé felkavarodott a gyomrom, ezzel együtt élveztem a kalandot, a leszállás tetszett a legjobban. Ezt is kipróbáltam, de egy darabig biztosan elleszek repülés nélkül – fejezte be Marci, aki Tökölön összefutott a műrepülő klasszis Besenyei Péterrel is, aki tíz évvel ezelőtt a pólóválogatott színe-javát megröptette. Molnár Tamás és Benedek Tibor kifejezetten élvezete a bravúrjait.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.