Kovácséknál mindenki norvég bajnok

futball
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 12. 12:15
Negyvenhárom év után nyert újra norvég bajnoki címet a Strömsgodset, Kovács Péter csapata. A 35 esztendôs volt válogatott játékos párja, Melissa Wiik is futballista, mi több, bajnokcsapat tagja.
j.

Kissé fáradtan fogadta a norvég bajnoki címért járó gratulációt Kovács Péter. Nem csoda, hiszen hajnalig ünnepeltek, a csapat otthona, Drammen főterén tízezrek éltették a játékosokat.

– A rosenborgiakat leszámítva az egész ország nekünk drukkolt – mondta a Strömsgodset magyar csatára, és elárulta, hogy a BL-ből is ismert Rosenborg háromszor több pénzből, hozzávetőleg 7,2 milliárd forintból gazdálkodhat. – Nagyon fiatal a csapat, 22-23 év az átlagéletkor, így én már öreg rókának számítok, mégis két évvel meghosszabbították a szerződésem.

A csatár szerint a norvégok titka a türelmes és szisztematikus munkában keresendő. Edzőjük, Ronny Deila 2008 végén vette át a csapatot, a rákövetkező évben majdnem kiestek, mégis hosszú távra szerződtették. Nem csoda, hogy manapság átlagosan hat és fél ezer szurkoló nézi a hazai meccseket.

Mellesleg Péter barátnője is futballista, Melissa Wiik csatár, és két hete nyerte meg a Stabaek csapatával – amely a kupagyőzelemre is esélyes – a női bajnokságot.

– Melissa eredményesebb nálam, olimpián is szerepelt, igazi sztár Norvégiában – büszkélkedett a hórihorgas játékos, akinél természetesen otthon is téma a foci. Igaz, párja ebben is jobb, mert edzői diplomája révén jobban átlátja egy-egy csapat taktikáját, hadrendjét. – A jövő héten lesz a női kupadöntő, aztán irány Kalifornia és Hawaii, ott pihenjük ki a szezon fáradalmait. Azaz nekem előbb még le kell adnom a vizsgadolgozatomat a dániai sportmenedzserképzőben.

Kovács Norvégiában képzeli el a jövőjét, afféle menedzseri állást szeretne, mert edző a sok stressz miatt biztosan nem lenne. – Megszoktam már ezt az életet, az országot tényleg le lehet írni három szóval: fjord, lazac és olaj. Ja, és nyugalom...

Aranyérmet nyerő magyarok

Kevés honfitársunknak adatott meg, hogy a közelmúltban bajnoki címet ünnepelhetett valamelyik külföldi bajnokság élvonalában. Fájdalom, a topligák Lisztes Krisztián német aranyérme (2004, Bremen) óta szóba sem kerülhetnek…

Megyeri Balázs (Olympiakosz) Görög bajnok: 2011, 2012, 2013
Köteles László (Genk) Belga bajnok: 2011
Tőzsér Dániel (Genk) Belga bajnok: 2011
Szabics Imre (Sturm Graz) Osztrák bajnok: 2011
Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven) Holland bajnok: 2008

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.