Adamsnek gyűjt a trinidadi csapat

futball
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 04. 23:15
Akeem Adams tragédiája továbbra is téma hazájában: a 22 éves focistáért egész Trinidad és Tobago aggódik, mindenki úgy segít, ahogy tud.
Bors

A szívinfarktus után továbbra is mélyaltatásban tartott, szívátültetésre váró ferencvárosi futballistáért, Akeem Adamsért hazája, Trinidad és Tobago fociszövetsége is megmozdult.

Miután egy helyi lap leközölte, hogy a műtét és az azt követő kezelések 1,5–5 millió trinidadi dollárt (50–170 millió Ft) emészthetnek föl, az október 15-én Új-Zéland ellen esedékes válogatott mérkőzésük bevételének 40 százalékát különítik el – azaz minden 125 dolláros jegyből 50-et – a Városmajori Szívklinikán transzplantációra váró játékos számára.

Maga a lap pozitív példákkal próbálja bátorítani a családot, megemlíti, hogy az újszíves amerikai Kelly Perkins 33 évesen esett át a transzplantáción, rá egy évre megmászta a 2694 méter magas Half Dome nevű hegyet, azóta pedig már a Kilimandzsárót is meghódította.

Egy másik beteg, Dwight Kroening 22 évvel azután, hogy új szívet kapott, 15 és fél óra alatt teljesített egy Ironman-versenyt, amely 3,8 kilométer úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és 42 kilométer futásból állt.

Örökös kitiltás

Soha többé nem mehet Fradi-meccsre az a két szurkoló, aki az Újpest elleni rangadón önkényuralmi jelképet ábrázoló molinót feszített ki. Kubatov Gábor, a zöld-fehér egyesület elnöke videofelvételen mutatta be, ahogy a két renitens egy horogkeresztes zászlót tart. Az elnök hozzátette: nyilvánvaló provokáció történt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.