Rudolf átverte a Diósgyőrt?

Rudolf Gergely
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 04. 09:15
Megdöbbentő információ birtokába jutott egy diósgyőri szurkolói honlap: a DVTK már megegyezett egy külföldi csapattal Rudolf Gergely kölcsönadásáról, ám a csatár visszakozott, és aláírt a győriekhez.
s

Attól eddig sem kellett tartani, hogy Rudolf népszerűségi versenyt nyerne Diósgyőrben, ám tovább romolhat a megítélése. A válogatott futballista a hírek szerint havi több millió forintos fizetésért nyújtott enyhén szólva is visszafogott teljesítményt (tizennyolc bajnokin egyetlen gólt szerzett), majd hétfő este kurtán-furcsán távozott.

A DVTK-rajongók által működtetett amigeleken.hu portál úgy tudja, a csatár nem éppen tiszta körülmények közt hagyta el a borsodiakat.

A hírek szerint a Diósgyőr megegyezett a portugál Olhanensével az Európát már körbejáró Rudolf kölcsönadásáról, melynek lejárta után a magyar klub pénzt kaphatott volna érte. Ám a csatár végül nem írta alá a szerződést, inkább Győrbe igazolt. A diósgyőrieknek azért is gyanús a döntés, mert a játékos – akitől korábban szinte csodát várt a DVTK – éppen a győri meccs (1. forduló, július 27.) után kezdett el panaszkodni, hogy nem érzi jól magát Miskolcon. Vajon nemcsak focizott, hanem tárgyalt is Győrben?

A Borsnak egy klubhoz közel álló személy elárulta, hiteles a honlap információja, míg Kovács Zoltán sportigazgató későbbre ígért hivatalos állásfoglalást. Rudolf Gergelyt egyébiránt tegnap este mutatták be Győrben.

Nem ez az első furcsa ügye

Három éve azzal vádolták Rudolfot, hogy a menedzsere háta mögött szerződött Olaszországba. Filipovics Vladan már előkészítette a csatár amszterdami igazolását, ám a játékos az Ajax helyett a Genoát választotta.

Rudolf kiszámíthatatlanságáról Egervári Sándor is tudna mesélni. A szövetségi kapitány a tavaly nyári felkészülési meccsek előtt fakadt ki, elmondása szerint a focista folyamatosan „nehezen magyarázható sérüléseket szenved”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.