Hosszú Katinka levette jegygyűrűjét

házasság
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 11. 09:15
Máris lekerült a gyűrű a frissiben férjhez ment Hosszú Katinka ujjáról. Persze az úszónő nem veszett össze edző-férjével, csak éppen zavarja az úszásban a számára amúgy oly fontos ékszer.
jk

Hiába meresztgettük a szemünket a Komjádiban, semmit sem láttunk Hosszú Katinka ujján. Pedig a nemrégiben a Seychelles-szi-geteken megtartott esküvője előtt fogadkozott, hogy még az edzéseken is viselni fogja a jegygyűrűjét. 

– Megpróbáltam velük úszni, de inkább leveszem edzés közben – mondta Katinka, miközben a tréning után felhúzta az addig újdonsült férje és egyben edzője, Shane ujján pihenő, gyémántokkal díszített fehéraranygyűrűket. – Az egyik az eljegyzési, a másik az esküvői, de van egy harmadik is, amit az ígéret gyűrűjének nevezek.

Katinka csak néhány napig akklimatizálódott Pesten a csodálatos Seychelles-szigeteki esküvő után, bár a rövid egyhetes nyaralás sem telt el úszás nélkül, odakint pontosan 31 kilométert tempózott. S persze búvárkodott is egy keveset a szobájuktól alig kőhajításnyira fekvő tengerben, és egyáltalán, a párjával együtt kiélvezte a rövid szabadság minden percét. 

– Azt hiszem, az idei volt eddigi életem legszebb éve – folytatta Katinka, és elárulta, hogy a riói olimpiáig biztosan nem gondolnak gyermekvállalásra. – A versenyeken jól szerepeltem, és a magánéletem is álomszerűen alakult.

Ráadásul tovább gazdagíthatja idei éremgyűjteményét. Október közepén folytatódik a rövid pályás Világkupa-sorozat, amelynek összesítésében toronymagasan vezet a világbajnok magyar úszónő. Alighanem ideje lenne befektetési tanácsadóhoz fordulniuk, hogy mire költsék a világcsúcsokért, illetve a győzelmekért kapott több tízmilliós jutalmat. – Erre nincs szükség, Shane édesapja bankvezető, ő maga jól elboldogul pénzügyi téren. Szóval a kérdést megoldjuk családon belül…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.