Ünnepnapon jöhet világra Hatos Kinga, s ha minden jól megy, édesapja egy vb-éremmel lepi meg. A szombathelyi olimpiai bronzérmes birkózó épp tegnap tudta meg, hogy a baba kislány, és jelenleg kereken két kiló.
– Ha a kis Kingára gondolok, óriási erő tölt el – vallotta be Hatos, aki a felkészülése során mínusz 130 fokos hidegszaunában rekreálódott, mert ez előnyös a keringésre és a regenerációhoz.
Büszkén újságolta, Vépen élő szülei már toborozzák a kisváros lakóit, akik autókaravánnal jönnek majd a Papp László Sportarénába biztatni őt a szeptember 16-án kezdődő versenyen.
– A mamám mindenkit rábeszél, jöjjenek el miattam a fővárosba – teszi hozzá a 74 kilogrammban induló Hatos, akit rámenős lábramenései miatt Pitbullnak becéznek.
Hatos arra is büszke, hogy a MOB kiemelt ösztöndíjjal lepte meg, igaz, ha nem lenne a havi négyszázezer forint, felkopna a családja álla, hiszen klubjától, a Haladástól, mindössze százezret kap.
S ha már Haladás, jól jelzi elkötelezettségét, milyen szívesen feszít a szombathelyi NB I-es futballistáktól kapott sportnadrágban, amelyben a felkészülés szünetében olykor egy-két táncfigurát is bemutat a 80-as évek retrozenéjére. S bár énekhangja nem idézi Michael Jacksonét, a társai szórakoztatására előadja a néhai sztár slágereit is
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.