Sport

Elszabadult a pokol a Fradi-Újpest meccs végén

turcsik

Létrehozva: 2013.09.22.

Néhány feltépett szék, némi rendőrhajigálás, mégis sokáig úgy tűnt, hogy nagyobb balhé nélkül ér véget a Fradi–Újpest rangadó. Aztán a meccs hajrájában, majd a lefújás után elszabadult a pokol.

Amellett, hogy a mai tinédzserek még nem is éltek, amikor legutóbb húszezernél is többen szurkoltak a helyszínen egy magyar rangadón, a másik pozitív hozadéka a Puskás-stadionbeli rendezésnek, hogy elkerülhetőek benne a balhék. Legalábbis azt hihettük vasárnap estig…

A tegnapi meccs bizonyította, hogy a nagyszámú közönség ellenére a két tábort kis szervezéssel tökéletesen el lehetett szeparálni egymástól a tágas létesítményben. A csuklós BKV-buszokkal érkező, 1240 Újpest-szimpatizánst a Stefánia út felől a Katica-kapun át tessékelték be a stadionba, míg a hatalmas Fradi-tábor a Dózsa György, és az Istvánmezei úti bejáratokon át foglalhatta el a helyét.

Az egyetlen kisebb malőr egyébként éppen a beléptetéskor alakult ki, néhány hazai drukker megelégelve a lassú bejutást, a kerítésen átmászva próbálkozott, ezért a készenléti rendőröknek kellett közbeavatkozniuk.

A két csapat játékosait tehát fantasztikus hangulat fogadta a Puskás-stadionban, ám az igazsághoz tartozik, hogy a játékteret a nézőtértől elválasztó széles futópálya miatt még a több mint húszezer zöld-fehér rajongó sem tudott olyan félelmetes légkört teremteni, mint annak idején tizenötezer az Albert-stadionban, ahol az ellenfél játékosai összerezzentek, ha a fradisták rázendítettek.

Ezúttal az esélytelenebbnek tartott Újpest nem ijedt meg, és az egy évvel ezelőtti derbit eldöntő Bavon Tshibuabua góljával korán megszerezte a vezetést. A Fradi folyamatos nyomása azonban még a szünet előtt meghozta az eredményt: Ulysse Diallo közeli fejessel egyenlített. A második félidő elején a „hazaiak” a vezetést is megszerezték Juanan öngóljával, amire a lilák már nem tudtak válaszolni, sőt Böde Dániel is beköszönt, beállítva a 3-1-es végeredményt.

A csetepaté ezt követően bontakozott ki: a rendőrök könnygázzal fújták az újpestieket, míg a hazai szurkolók a pályára rontottak, hogy aztán meginduljanak a lila-fehérek felé. Gyanítjuk, a a honi szövetség fegyelmi testülete nem repes majd az örömtől, hogy több ezer szurkoló lepte el a játékteret: büntetés (zárt kapu?) is kinéz a Fradinak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714967710
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714967710
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el