Somfai pokolra száll a Dakarért

Somfai Mátyás
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 11. 11:15
Kevesen csinálnák végig Somfai Mátyás edzésprogramját, ám a Dakarra készülő quados nem ismer lehetetlent. A honi kánikula után az afrikai sivatagban folytatta a katonai kiképzéssel felérő tréningeket.
cs

Mindent elárul Somfai eltökéltségéről, hogy többek között egy nyugalmazott dandártábornokot is felkért, segítse őt tökéletes formába hozni élete első Dakarjára. Nincs is azóta pardon számára.

– Jelenleg nem lebeg előttem fontosabb cél, mint hogy versenyképes legyek a következő Dakar-ralin – mondta a Sandlander versenyző-je, aki gyerekkori álma megvalósítására készül. – Mindent ennek rendeltem most alá, reggelenként két-három kilométert úszok, utána erőnléti edzésem van, délután és este kerékpárra pattanok, a maradék időmben pedig quadozom. Sőt még az éjszakáim sem telnek nyugodtan, ugyanis az is a fel-készülésem része, hogy álmomból felköltve is le tudjak futni tíz kilométert – bevallom, nem ez a kedvenc részem…

S mindezt pokoli kánikulában. A Balaton körbetekerése már csupán ujjgyakorlat számára, mint ahogy a délben, tűzálló overallban és bukósisakban végzett tornagyakorlatok is a parkban.

Ám hogy jobban szokja a terepet, két hétre áttette a főhadiszállását Észak-Afrikába is, ahol 50 fokban gyakorlatozhatott tovább. Ehhez kell ám a fanatizmus. Igaz, a cél sem kicsi, hiszen első magyar quadosként akarja teljesíteni a legkeményebb sivatagi erőpróbát.

– Nagyapám révén kerültem közel a technikai sportokhoz, aki autóversenyző volt. Több szakágat is kipróbáltam, de legjobban a quadozás jött be, ez adja meg számomra az igazi szabadságérzést – folytatja.

S hogy mit csinál kevéske szabadidejében? A családi vállalkozásukat menedzseli, és kiegészítő sportokat keres. A lövészet például nemcsak kikapcsolja, de kiválóan fejleszti a koncentrációs készségét is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.