Ugye most nem tart a Himnusz átértelmezésétől? Tavaly a londoni olimpián rá sem lehetett ismerni arra, ami magyar Himnuszként szólt önnek.
Hazai páston aligha kell attól tartanom, hogy fals dallamok csendülnek fel – mondta nevetve Szilágyi Áron. – Igaz, előbb meg kell nyernem ehhez a vb-t…Hátborzongató érzés lenne a hazai szurkolók előtt diadalmaskodni. Mellesleg Ferihegyen a fogadásomra kisereglett tisztelők elénekelték nekem a Himnuszt. Zeneileg az sem volt hibátlan, de szívből jött, és ez mindenért kárpótolt.
Tele van a város Szilágyi Áronnal, mi sem természetesebb, hogy önnel hirdetik a világbajnokságot. Milyen nap mint nap szemezni a plakát-Szilágyival?
Eleinte kicsit furcsa volt, de ezt is meg lehet szokni. Amúgy a legkevésbé sem keresem az alkalmat, hogy szembenézhessek önmagammal.
Ezt a lélekbúvárokat idéző kétértelmű megjegyzést azért tette, mert pszichológiát hallgat az egyetemen?
Találja ki! Nem titok, hogy számomra fontos a lelki felkészülés, ezért konzultálok rendszeresen pszichológussal. S miután én is megkezdtem ez irányú tanulmányaimat, már jobban tudom hasznosítani a hallottakat, tapasztaltakat. A javamra válik. Mellesleg az egyik sportpszichológussal a nagy tornákon SMS-ezek az asszók előtt és után. El sem tudok képzelni másképpen egy versenyt.
Hogyan oldja, oldotta az egészséges versenylázat, a vb miatti feszültséget?
A szabadidőmben sokat pihenek, barátnőmmel vagy társaságban igyekszem feledni a küszöbön álló feladatokat. Például főzéssel, nem vagyok még profi szakács, de jó úton járok. A minap olyan lecsót csináltam, hogy az ujjukat megnyalták utána a vendégeim. Ha érdekli a recept…
Olimpiai bajnok étel lehet, annyi szent. Árulja el, miért költöznek szállodába a vb alatt?! Nem lenne jobb otthon pihenni?
Így együtt van a csapat, amit már megszoktunk a többi világversenyen. Fokozza a jó hangulatot. Márpedig arra nagy szükség lesz az itthoni versenyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.