Bunda: K. Zoltán számított az újabb előzetesre

K. Zoltán
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 29. 11:15
Elrendelte a bíróság a fogadási csalással gyanúsított K. Zoltán és L. Mátyás harmincnapos előzetes letartóztatását. A fogadási maffia honi helytartói a házi őrizetben hat NB I-es meccset befolyásolhattak.
turcsik

Ismét előzetes letartóztatásban van a magyarországi fogadási csalások két főkolomposa, K. Zoltán és L. Mátyás.

Az ügyészség indítványa szerint mindkettejüknél fennáll a büntetőeljárás sikerének meghiúsítása, illet­ve a bűnismétlés veszélye, amit a bíróság elfogadott, és harminc napra rács mögé küldte a gyanú szerint a hat tavaszi NB I-es – öt egri és a Fradi–Siófok (4-2) – mérkőzést befolyásoló duót.

A szingapúri fogadási maffia magyarországi helytartóiként elhíresült páros 2011. június 30-tól 2013. április 9-ig már volt előzetes letartóztatásban, sőt az első nagy horderejű honi fogadási csalási ügyben májusban negyvenhárom más személlyel egyetemben már vádat is emeltek ellenük.

A szeptember közepén kezdődő tárgyalássorozatot házi őrizetben várták, ám a gyanú szerint az alatt is kapcsolatot tartottak fenn a mérkőzések manipulációjára szakosodott elkövetői körrel, akik a tudtukkal és beleegyezésükkel játékosokat vesztegettek meg.

Az ehhez szükséges vesztegetési pénzt K. Zoltán és L. Mátyás biztosította, illetve biztosította volna.

Hogy a feltételezett elkövetők ezúttal sem kispályáztak, az is bizonyítja, hogy a nyomozók L. lakásán adathordozókat, számlákat, Tippmix-szelvényeket, illetve közel ötmillió forintnak megfelelő készpénzt foglaltak le. A gyanúsítottak bilincsbe verve, két barátjuk és K. Zoltán felesége társaságában várták a bíróság folyosóján a döntést, amit végül érthetôen csalódottan vettek tudomásul.

– Számítottam rá, hogy ez lesz, nevetséges a döntés – mormolta K., akinek ügyvédje L.-ével egyetemben fellebbezett a döntés ellen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.