A régi idők fociját idézi az Európa Liga-selejtezőben a montenegrói Mladost fehérvári szereplése. A klub főhadiszállása a podgoricai – leánykori neve Titográd – Proletarske utcában található, és manapság ritka módon csak két légiósa van.
Mindenesetre a Videoton önbizalmát inkább az növelheti, hogy ellenfele hazai meccsein átlagban háromszázan foglalnak helyet az ezerötszázas stadionban. Ezek után szinte természetes, hogy a podgoricai ultrák nem ostromolták jegyekért a Vidi pénztárait. Ráadásul Nikola Rakojevic, a Podgorica trénere szerint is erősebb a magyar gárda, csak az szól mellettük, hogy már nem Paulo Sousa dirigál, aki tavaly a csoportkörbe juttatta a Videotont.
– Egyetlen csapatot sem szabad lebecsülni, a montenegrói középpályássor nehéz, de nem megoldhatatlan feladat elé állíthatja a mieinket – nyilatkozta José Gomes, a fehérváriak mestere, aki ugyan hangos jó reggelttel üdvözölte az újságírókat, de bevallotta, hogy még nem igazán sikerült elmélyülnie a magyar nyelv rejtelmeiben. – A tavalyi siker után már mindenki a csoportkörről beszél, pedig még az első akadályt sem küzdöttük le.
– Jó lenne sikeres rajtot venni a nemzetközi porondon – mondta Tóth Balázs, a Vidi középpályása, aki szerint sem benne, sem csapattársaiban nincs különösebb feszültség a nemzetközi megmérettetés előtt. – Győzni szeretnénk, mindenkiben ez az érzés munkálkodik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.