Szétlopkodnák a Szabó-családot

cselgáncs
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 04. 15:15
Dühöng Szabó Ferenc edző, aki egerági családi házában cselgáncsközpontot működtet, ugyanis attól tart, hogy tehetséges dzsúdós gyermekeit szétlopkodják.
Sz. S.

Bizony, mérges Szabó úr, akinek mind az öt gyermeke – Franciska, Katinka, Frigyes, Hugó, Tas – cselgáncsozik. A Baranya megyei faluból került a két kislánya a felnőtt válogatottba, Frici pedig a juniorok között vitézkedik.

– Még szerencse, hogy Hugó és Tas eddig nem jegyez kiemelkedő eredményeket – mondta az Eb-második, 1972-es müncheni olimpiai csapattag családapa –, mert őket is megpróbálnák ellopni... Igen, ezt másként nem jellemezhetem, közönséges lopási kísérletről van szó!

A tréner mesélte, honi rivális klubok arra próbálják rávenni Franciskát, hogy igazoljon Paksra, Katinkának Tatabányát szemelték ki, Frici pedig szerintük a Honvédba való.

– E csalogatás hátterében az áll, hogy klubunk, a Leányvár-Varga Csepp az országos pontversenyben egyre előkelőbb helyen áll. Ez pedig fáj egyeseknek, ám én nem hagyom a gyermekeimet. Hosszú ideig dolgoztam velük, és megérte. Két lányom áprilisban versengett a budapesti felnőtt Eb-n, ráadásul Franciska a tavalyi 23 évesek Európa-bajnokságán aranyérmet szerzett. A munkánkat elismerik, erre utal, hogy nemrégiben értékes tatamit kaptunk a szövetségtől. Azt akarom, hogy én lehessek büszke a gyermekeimre, és ne más szüretelje le a munkám gyümölcsét.

A 65 éves edzőpapa nem fenyegetőzik, hanem lép. Tudatta a Borsonline-nal, hogy az ombudsmanhoz fordul, és levelet ír a Nagycsaládosok Országos Egyesületéhez azért, hogy ne csábítsák el gyermekeit az egerági dzsúdós-bázisról.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.