Semmi sem tartja vissza a csalókat

bunda
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 06. 15:15
A vádemelések sem zavarták a bundázókat. Az őrizetbe vett Str. László azért tudta szervezni a csalásokat, mert az olasz hatóságok elengedték.
(s)

Két évvel ezelőtti olasz focimeccsek manipulálá­sával gyanúsították az ottani hatóságok Str. Lászlót. Az MTK, a Vác és a ZTE egykori futballistája együttműködött a nyomozókkal, részletes vallomást tett, majd hazatérve vígan folytatta bűnös tevékenységét.

A gyanú szerint legalábbis az ugyancsak volt NB I-es B. Gáborral együtt szervezték a fogadási csalásokat: információink szerint – talán óvatosságból – mostanában elsősorban utánpótlásmeccsekre (Szlovákiába is át-átruccanva) szakosodva.

Így történhetett meg, hogy a játékvezetőknek ígért több százezer forintos ellenszolgáltatásért megjátszották, hogy sok gól esik a múlt heti Debrecen–Kecskemét (4-4) U19-es bajnokin.

– Szégyen, hogy a becsületesen küzdő gyerekeket is becsapták – mondta a Borsnak Kondás Elemér, a Loki edzője, akinek fia, Kristóf is ott volt
a pályán. – Csak lestünk, hogy a bírók egymás után ítélték meg a büntetőket, összesen négyet. Jómagam annak a lehetőségét is elvenném, hogy ifimeccsekre lehessen fogadni.

A beismerő vallomásért cserébe szabadlábon védekező K. Gábor asszisztensnek háromszázezer forintot ígértek.

– Eredetileg Gábor vezette volna a múlt hét végi, Túrkeve–Újszász összecsapást – tudtuk meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei játékvezető-küldő bizottság vezetőjétől, Dobos Zsolttól. – Szombaton arról értesítettek, hogy balesetet szenvedett, így nem tudja vállalni a mérkőzést. Hétfőn megdöbbenve hallottam a történteket. Nem akarok elhamarkodott véleményt mondani, de az biztos: a hátralevő fordulókban már nem számítunk a munkájára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.