Tavasszal 4-2-re kapott ki a Siófok a fővárosi Puskás-stadionban a Fraditól, s a jelek szerint a gólok számában valaki vagy valakik előre megegyezhettek.
Nagy Andrea ügyészségi szóvivő a Borsnak elmondta, a mostani intézkedés csak a nyomozás kezdete az „új” ügyben, további előállítások várhatók.
– A négy labdarúgó egyike sem tett érdemi vallomást, és tagadta az ellene felhozottakat – jelentette ki Nagy, aki arra nem kívánt válaszolni, vannak-e gyanús focisták a bundameccs pályaválasztójánál, azaz a Ferencvárosnál.
Annyi bizonyos, hogy ebben az ügyben korábban hét személyt gyanúsítottak meg, hozzájuk jön a mostani négy, míg a fogadási csalás kapcsán korábban negyvenöt vádlott vár az őszi bírósági tárgyalásra.
Ami az immáron NB II-es siófoki gárda szakmai igazgatója, egyszersmind vezetőedzője, Horváth Károly első reakcióját illeti, azt mondta, erősen szíven ütötte ez a tegnapi ügy. Aztán kiemelte: a négy, az ügyészség által gyanúsított focista közül P. Szabolcs június 5, T. Zoltán június 14 óta már nem a klub szerződtetett játékosa, G. András szerződése e hónap utolsó napján veszíti érvényét, míg K. Zoltán munkaviszonya 2014 nyaráig érvényes.
– Ha ez utóbbi két játékos kapcsán beigazolódik a gyanúsítás, úgy – mint tettük azt a korábbi hasonló ügyekben is – tőlük is megválunk – mondta Horváth, aki telefonon beszélt az utóbbi két játékossal. Mindketten tagadták a bundázást, a másik két játékost viszont nem érte el.
Máté János alaptalannak nevezte a gyanúsítást, mondván, csapatuk épp feljövőben volt, miért mentek volna bele bármilyen sportszerűtlenségbe?
Önként jelentkeztek
Dr. Balázsi Bence, a négy gyanúsított focista ügyvédje elárulta, védencei önként jelentkeztek a főügyészségen, hiszen nincs rejtegetnivalójuk.
– Amikor a futballisták a sajtóban látták, hogy arról cikkeznek, manipulálhatták az FTC–Siófok bajnokit, eldöntötték, az MLSZ-hez és a főügyészséghez fordulnak, és jelentik, megkörnyékezték őket, de nem mentek bele a találkozó elcsalásába – magyarázta az ügyvéd.
– Védenceim múlt héten írásban közölték a történteket a főügyészséggel, amely tegnap mégis meggyanúsította őket, mondván, igenis csaltak, de kérésünkre semmilyen bizonyítékkal nem tudtak előállni. Megvan a magyarázat, miért csak most jelentették a játékosok a megkeresést, de ezt nem szeretném elárulni, ahogy azt sem, kik környékezték meg védenceimet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.