Janics Natasa: csak az 500 fáj

eredmények
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 23. 09:15
Janics Natasa lett a múlt hétvégi kajak-kenu Európa-bajnokság legeredményesebb versenyzője két arany- és két bronzéremmel. Ebből is látszik, az őszi huzavona nem viselte meg, jó formában van.

Összességében mennyire elégedett az eredményével? Négyesben és kétszáz méteren párosban Kovács Katival nyert, de az ötszáz párosuk harmadik lett, míg kétszáz egyesben is bronzérmet szerzett.

Nem vagyok teljesen elégedett, főleg az 500 párosunk miatt, ugyanis nem sikerült jól a pályánk, ami bánt. De abban bízom, hogy van még időnk a javításra – mondta a 31. születésnapját holnap ünneplő kajakos.

Minek örült a legjobban az Eb-vel kapcsolatban, főként ilyen előzmények után?

Nem eredményt mondanék, mert az önmagáért beszél. Inkább annak, hogy egyáltalán ott lehettem.

És miben volt hiányérzete?

Az utazás zavart a legjobban, hatórás csúszással értünk a portugál helyszínre, ez azért eléggé nagy gondot okozott.

Ha előre borítékolják, ilyen mérleggel zár, elfogadta volna?

Egyértelmű a válaszom: nem.

Hogy működik a győri élete? Van változás a szegedihez képest?

Még korai erről beszélni. Kell egy kis idő, amíg kialakulnak körü­löttem a dolgok, majd egy kicsit később térjünk vissza erre.

A férjével, Andrian Dusevvel hogy megy a munka? Győri edzője, Tokár Krisztián segíti, vagy esetleg más?

Más segítségre nincs szükségünk, Krisztiánnal nagyon jól megvagyunk, és jól együtt tudunk dolgozni.

A csapattársaival kijön?

Persze, ez egy remek csapat, miért is lenne gondunk egymással? 

Az augusztusi vb-vel kapcsolatban milyen tervei vannak?

Előbb jussak el odáig, aztán majd tervezgetek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.