Harcsa beismerte: tényleg besöröztem és jogsim sincs

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 12. 23:15
Mindössze pénzbüntetéssel sújtja a szövetség az Eb-bronzérmes Harcsa Zoltán ökölvívót, aki sporttársa, Varga Miklós Citroënjét törte össze, mert ittasan, ráadásul jogosítvány nélkül vezetett.
Sz. S.

Tudott, Harcsa május 3-án kölcsönkérte a tatai edzőtáborban válogatott-társa kocsiját, amellyel balesetet szenvedett. A hírek szerint az öklözőnek nincs jogosít­ványa, ráadásul ittas is volt.

Ez utóbbit az eset utáni kórházi vérvétel megerősítette. Mi arról kérdeztük Harcsát, helytállók-e a hírek.

– Igen – vallotta be nyíltan az Eb-bronzérmes bunyós.

– Sört ittam, nem emlékszem, mennyit, és valóban nincs jogosítványom.
Varga Miklós a személyi sérüléssel nem járó baleset előzményeiről annyit mondott: Harcsa elkérte a Citroënjét, ütközött, de később a kocsiban keletkezett 500-600 ezer forintos kárt megtérítette. Így nincs harag.

– A tatabányai nyomozók kihallgatnak engem is, várom a hívásukat – tette hozzá Varga. 

Csötönyi Sándor, a szövetség elnöke elmondta, bármi – szabálysértés vagy bűncselekmény – lesz is a hatósági nyomozás eredménye, a vétkes bunyóst csak pénzbüntetéssel sújtják. – Harcsa a tavalyi tízmilliós olimpiai prémiumából fizetett Vargának – mondta Csötönyi. – Mivel a fiú nem követett el főbenjáró bűnt, ezért csak szövetségi pénzbüntetés vár rá. S mert a kispesti klubja a vétke miatt szerződést bontott vele, a félprofik táborába szerződik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.