George: nekem ez az otthonom

Marad Mezőkövesden?

Szóban már megállapodtunk, szerintem igen – mondja szinte tökéletes magyarsággal a kameruni George.

Korábban a Diósgyőr és a Nyíregyháza játékosaként szerepelt már az NB I-ben, ez miben lesz más?

Jól érzem magam Mezőkövesden, ez egy nagyon összetartó csapat. Szerintem jól sül el a szereplésünk az első osztályban, bizakodó vagyok. Nagy dobás előtt állunk.

Lassan tíz éve él nálunk. Hogy került ide? Hogy érzi magát?

Tizennyolc éves voltam, amikor kaptam ezt a lehetőséget, hogy ide jöhetek, és én éltem vele. Azóta is arra törekszem, hogy helyt álljak, megbecsülöm a helyzetemet. Mezőkövesden kifejezetten jól alakulnak a dolgaim, de a többi városban sem volt sosem gondom.

Hogyan fogadja a focitársadalom és a drukkerek? A rasszizmus nem idegen a futballpályákon.

Nincsenek rossz tapasztalataim, a hétköznapi életben egyáltalán nem ért még atrocitás, a hazai meccseken soha nem találtak meg. Idegenben nagy ritkán beszólnak, de száz emberből mondjuk egy-kettő kötekedik, én inkább a maradék 99 véleményével foglalkozom. Mindig is jellemző volt rám, hogy a dolgok jó oldalát nézem.

A nejét hol ismerte meg?

Még Nyíregyházán, nem focimeccsen, nem is érdekelte a futball. Azóta viszont nagy rajongó lett, ha teheti, kijön a mérkőzéseimre. Ám mostanában elfoglalt a gyerekeink miatt, a fiunk, Johann Sinclair ősszel lesz kétéves, a lányunk, Tessa Jázmin szintén ősszel tölti be az ötöt. Én franciául beszélek velük, a feleségem, aki egyébként látszerész, magyarul, vagyis kétnyelvűek lesznek, ami nagyon hasznos.

Csodásan beszél magyarul, gratulálok!

Köszönöm, van mihez – neveti el magát a focista. – A magyar tényleg nehéz nyelv, a francia mellett beszélek angolul, tanultam spanyolul és németül, de egyik sem fogható a magyarhoz. Viszont a boldoguláshoz muszáj volt megtanulnom, ha meg a jövőmet nézzük, pláne, gondolnom kell a foci utáni életre is.