Darnyi Tamás ma úszott, de néma maradt

Gyurta Dániel
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 22. 21:15
Húsz év után szállt újra vízbe Darnyi Tamás. A Magyar Úszás Napja kedvéért teljesítette a 2,5 km-es távot, s megmutatta, még mindig szép stílusban tempózik, de továbbra sem érdekli a sajtó.
jk

Darnyi Tamás hű maradt önmagához. Csakúgy, mint fénykorában, a balatonfüredi Magyar Úszás Napján is csodálatos stílusban úszott, és abból a kivételes alkalomból sem állt szóba a sajtó képviselőivel, hogy húsz évvel az utolsó versenye után szállt újra vízbe. Szóval – csakúgy, mint az elmúlt húsz évben – most is egyszerűen levegőnek nézte a köré sereglett médiamunkásokat. Hiába próbálták szóra bírni, Darnyi válasz helyett inkább gyorsan a Balatonba ugrott.

Igaz, a 2,5 kilométeres táv rajtja előtt azért bőven osztogatott autogramokat, ugyanis a közönség máig hősként ünnepli minden idők talán legjobb vegyesúszóját, aki két olimpiai bajnok pólós, Székely Bulcsú és Szécsi Zoltán társaságában múlatta az időt.

A legnépszerűbb versenyző címet azonban Gyurta Dániel érdemelte ki. A világ- és olimpiai bajnok mell-úszó ezúttal barátnőjével, Borkai Petrával a partról
kísérte figyelemmel az eseményeket, s öccséért, a barcelonai vb-kiküldetésért harcoló Gergelyért szorított. No és mellékesen ő is kiosztott néhány száz aláírást.

– Ez sosem fárasztó a számomra – mondta Dani, aki elégedetten nyugtázta, hogy öccse a 10 kilométeres nyílt vízi számban kiharcolta a vb-indulás jogát. – Örülök, hogy általam is népszerűsödik az úszás, és bevallom őszintén, máig élvezem és értékelem a szurkolók szeretetét. – Már megszoktam, hogy Dani szinte egy lépést sem tud tenni anélkül, hogy megállítsa valaki egy fotó vagy autogram erejéig – árulta el a barátnője, Petra.

 

A másik közönségkedvenc Risztov Éva volt, aki londoni aranyérme óta először szerepelt hazai közönség előtt, és végig vezetve nyerte meg az Európa-kupa-fordulót.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.