Michelisz: még nem elég gyors az autónk

Michelisz Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 18. 15:15
A hungaroringi második hely ellenére Michelisz Norbert nem sok jóra számít hét végén a Salzburgringen. Autója sebessége ugyanis kevés a villámgyors pályára, így az újabb dobogó egyelőre csak álom.
cs

Tavaly rendeztek először túraautó-vébéfutamot az ausztriai ringen, s Michelisz Norbert a harmatgyenge kvalifikáció után – csupán a 15. rajtpozíciót szerezte meg –, végül mindkét versenyen pontszerző helyig (9. és 5.) küzdötte fel magát. Idei autójának viszont csöppet sem kedveznek a hosszú, gyors egyenesek, épp ezért a magyar pilótának nincsenek is vérmes reményei.

– A Salzburgring nyomvonala nem igazán fekszik a Hondának. A legmagasabb átlagsebesség egy körön ezen a pályán érhető el, márpedig az autónk végsebessége nem elegendő ahhoz, hogy felvegyük az élbollyal a versenyt – mondta Michelisz. – Ezért a célom is szerényebb ezúttal, lehetőleg mindkét futamot befejezni és minél több pontot gyűjteni.

A Budapesttől 450 kilométerre található ringre látogató magyar szurkolók mégis abban bíznak, hogy túlzottan óvatosan fogalmazott Norbi, és nem számol a tőlük, kitartó rajongóitól kapott lendülettel…

Túraautó-vb, vasárnap, 12.50, Tv: Eurosport

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.