Menyasszonya félti Michelisz Norbertet

Michelisz Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 05. 13:15
Az okoz boldogságot Michelisz Norbert szerelmének, ha párja épen és egészségesen ér célba. Tegnap teljes volt az öröme, Norbi a WTCC futamán a második helyet szerezte meg az időmérőn.
jk

Nem éppen tipikus magyar sztárpár Michelisz Norbert és menyasszonya, Johanna. Persze egy adóhivatali jogász esetében ez szinte természetes, ám a kedvesség már afféle extrának számít. Bár gyorsan kiderül, hogy ez számára magától értetődő, és azért, mert napjaink legnépszerűbb hazai autóversenyzőjének a párja, sikerült a földön maradnia.

– Szégyellném is magam, ha másként lenne – mondta a WTCC-sorozat mogyoródi időmérő edzése előtt Johanna, aki elmondta, számára az a legfontosabb, hogy Norbi épen célba érjen. – Persze örülök a győzelmeknek, sikereknek, de az csak a bónusz, a hab a tortán. 

Néhány éve a szemtanúja volt, amint az egyik kocsi kigyulladt a versenyen, nos, nem szeretne átélni ilyesmit. – Majdnem elájultam – emlékszik a menyasszony, aki azért néha elfogult szurkoló is. Nem szívesen emlegeti, mi csúszott ki a száján tavaly, a szlovákiai futamon, amikor az élről induló Norbit az első kanyarban kilökték… – Nem vettem észre, hogy ott a kamera, kicsúszott a számon egy-két cifraság…

Mindenesetre Johan­na is tisztes előmenetelről tett tanúbizonyságot az autótechnikai kérdések terén az együtt töltött négy év alatt. Már nem lehet zavarba hozni – például – a diffúzorról vagy a légterelőről szóló kérdésekkel. Ám a vezetést mindig átengedi Norbinak.

– Pedig eleinte furcsa volt, hogy az én úrvezetői mércémmel mérve kissé túl közel ment előzésnél a kocsikhoz. De megszoktam, elvégre elég jó pilóta. A nap másik versenysorozatában, az Auto GP-ben Kiss Pál Tamás is másodikként zárt az időmérőn.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.