Sport

Meghalt a póló Budapesten

jk

2013. május 15. szerda 11:15

Példátlan lesz az idei vízilabda-bajnoki döntő. Még nem fordult elő, hogy két vidéki csapat – az Eger és a Szolnok – találkozik a három győztes meccsig tartó fináléban.

A ­pa­ti­nás fővárosi gárdák szép lassan csúsznak lefelé a rang­létrán, pedig az 1904 óta megszerezhető százhat bajnoki címből eddig mindössze kilenc – Szolnok 6, Balaton UE 2, Eger 1 – került Budapesttől távolra. ­

Rá­adásul állandósulhat a vidéki hegemónia, mert míg Szolnokon, Egerben és Szegeden a helyi lokálpatrióta – például a szolnoki Közgéphez hasonló – szponzoroknak köszönhetően van pénz, addig a fővárosi klubok hiába tartják a markukat.

Vasas: tizenkét év után először játsszák a tizennyolcszoros bajnok nélkül a döntőt, és a jövőben már az is nehéz lesz, hogy eddigi támogatóit és klasszisait megtartsa a klub.

Honvéd: a főszponzor 2010-es kiszállása óta többcsapatnyi klasszis távozott. Idén új támogatójuk lehet és megindulhat az építkezés, de aligha konkurálhatnak a fizetések a vidéki nagyokéval.

Ferencváros: legutóbb 2000-ben nyert bajnokságot, tavaly 7., idén 12. lett. Némi pénz csordo­gál ugyan a klubba, a régi dicsőség visszaszerzéséhez azonban nagy­ságrendekkel több kellene.

OSC: régóta amatőr a gárda, pedig a hetvenes évek csapatában például még dr. Szívós István volt a sztár. Most csak a 9–11. helyért küzd, és végleg letehet arról, hogy újra az aranyéremért játsszon.

BVSC: Gerendás György mester és a csapat, valamint a szponzorok 2004-es távozásával új és szerényebb élet kezdődött, viszonylag szép eredmény, hogy idén az 5–8. helyért küzdhet­tek.

Újpest: a legeredményesebb – huszonhat arany – magyar klubnál 2011-ben megszűnt az élvonalbeli póló. 

További cikkek

Gyász

Megállt kicsit az idő – Rengetegen tartják a lelket Csollány Szilveszter lányában

Súlyos

Döbbenetes állítás: Hosszú Katinka Szilágyi Liliána miatt hagyta el Shane Tusupot?

Ez is érdekelhet

metropol.hu

Brutális hózápor csap le az országra, de van még egy rossz hírünk

likebalaton.hu

Ez az amerikai sorozatsztár forgatott a keszthelyi kastélyban

life.hu

5 észszerű és hasznos újévi fogadalom, amit érdemes betartanod

magyarnemzet.hu

Márki-Zay Péter saját közönségének hozzátartóin viccelődött

kisalfold.hu

Negatív rekord - mutatjuk az új fertőzöttek számát egyetlen nap alatt megyénkben

origo.hu

Különös tevehibrideket ábrázolnak az iraki templom falain

vg.hu

Diplomáciával próbálják megelőzni az ukrajnai háborút

life.hu

Ebben az 5 csillagjegyben születnek a legtehetségesebb emberek

nemzetisport.hu

NB I: Örülnék, ha állandó bajnokesélyes lenne a Puskás Akadémia – Hornyák Zsolt

origo.hu

Elszaladt egy raklap térkőért a tüzépre, az autójától mindenkinek elakadt a lélegzete

origo.hu

Óriási fordulat a kínai okostelefon-piacon