Ingyen sem kellenek az újpesti focisták?

klub
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 17. 09:15
Brutális kiselejtezésbe kezd az Újpest. Az első és a második csapatból is rengetegen távozhatnak ingyen. A rivális klubok kis kockázattal sokat nyerhetnek egy-egy fiatallal.
(turcsik)

Érdekes folyamatok várhatók a nyáron a magyar foci piacán. Az egycsoportos NB II bevezetése miatt az élvonalbeli klubok eddigi második csapatai megszűnnek, és rengeteg, főleg fiatal futballista kerül az utcára.

Elsőként Újpesten hirdették meg a nagy nyári kiselejtezést. Ennek nyomán a B csapat szinte összes játékosa új klubot kereshet magának, de az első keretnél is mindössze nyolc-tíz futballista helye biztos, a többiek szintén mehetnek, amerre látnak.

Az egyetlen jó hír a lejárt szerződésű, illetve feleslegessé vált labdarúgók számára, hogy ingyen távozhatnak. Az általunk megkérdezett játékosügynök szerint így sincsenek könnyű helyzetben a csapatot kereső játékosok.

– Sajnos manapság nem kapkodnak az élvonalbeli csapatok a fiatal magyar futballistákért. Hatalmas a verseny, a tehetősebb ­klu­bok pedig inkább a külföldiek szerződtetését favorizálják – mondta Hrutka János. – Sok srácnak lejjebb kell adnia az álmából, hiszen valószínűleg alacsonyabb bérért valamelyik alacsonyabb osztályban szereplő csapatnál fognak csak tudni elhelyezkedni. Habár a többségükkel nem véletlenül nem számolnak az első keretnél, ha egy másik élvonalbeli klub lát valamelyikükben fantáziát, aránylag kis pénzügyi ráfordítással, de sok munkával és szerencsével nagy hasznot húzhat a szerződtetéséből.

Hrutka elmondta, egy ügyes, fiatal magyar focistát évi 6 millió forintos ráfordítás – kb. havi 300 ezer forintos fizetés plusz pontprémium – mellett egy jó idényt követően akár 100 ezer euróért, azaz 29 millió forintért is el lehet adni.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.