Magyarországon lett igazi ralis a lengyel sportlegenda

lengyel
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 16. 15:15
Örökre a szívébe zárta a Nyírséget a világbajnok lengyel síugró, Adam Malysz, hiszen Nagykállón nyerte első terepraliversenyét.
cs

Adam Malysz 2011-ben intett búcsút a síugrásnak, és tereprali-pilótának állt. Az első Dakarján a 37. helyen ért célba, idén 15. lett a dél-amerikai erőpróbán. S ugyan a kettő között több kisebb-nagyobb nemzetközi futamon is rajthoz állt, a győzelem elkerülte – eddig. A hétvégi Toolimpex-kupán, ami egyben a tereprali ob és a Közép-európai Zóna Trophy nyitó futama, nyert.

Az első versenynap után úgy tűnt, behozhatatlan az éllovas Fodor Imre előnye, ám a magyar pilótát – a többiekkel együtt – fogságba ejtette a sár, így Malysznak és navigátorának, Rafal Martonnak csak arra kellett figyelniük, hogy épségben célba vigyék a Toyotát.

– Jó érzés nyerni, elégedett vagyok – lelkendezett a 35 éves Malysz első tereprali- győzelme után. – Remek csatákat vívtunk, igaz, magyar riválisaink balszerencsések voltak, de a lényeg, nekünk sikerült befejeznünk a versenyt. Tetszettek a pályák, igaz, az óriási sár miatt egyes szakaszoknak inkább off-road jellege volt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.